Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Az első magyar király 2005. augusztus 25. 12:10 Augusztus 20. a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja, Szent István király ünnepének napja. István a magyar államiság és a kereszténység alapjait lerakó Géza fejedelem fia, a honfoglalást vezető Árpád fejedelem ükunokája. 970 körül született, aki születésekor ugyan a pogány Vajk nevet kapta, 972-es megkeresztelésekor azonban az első keresztény vértanú, István nevét adták neki. Hogy mi minden fűződik a nevéhez, s miért is ünnepeljük őt? Erről beszélgettünk a Jézus Szíve Plébánián Fliszár Károly plébánossal.
Gólyalábas tábor Miklósfán 2005. augusztus 25. 12:04 A júniusi Gólyalábas Világjátékok után Gólyalábas tábort rendeztek augusztus 15-20-ig Miklósfán Mindenki Házában. A tábor szervezője, Czupi Gyula elmondta, a gyerekek közül többen bent alszanak a Házban a tábor ideje alatt, a többiek a környékről járnak be. Délelőttönként gyakorolnak, zenés produkcióval készülnek, ebéd után pedig különböző programokkal színesítik a mindennapokat. Métázást, buzogányokkal, labdákkal és virágbotokkal zsonglőrködést tanulhatnak a gyerekek. Ők festik a gólyalábakat és varrják a ruhákat is. A számítógépes teremben oktatnak e-mailezést és készítenek újságot is. Az eddigi fellépések ? többek között Zalalövőn, Szombathelyen, a Művészetek Völgyében ? után egyre több felkérést kapnak, lehetséges, hogy a közeljövőben Romániába is ellátogatnak.
A toll alatt kétezer év kereszténysége 2005. augusztus 9. 8:57 A közelmúltban mutatták be a Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Egyetemen a Magyar Katolikus Lexikon 10. kötetét. A lexikon egyik társszerzője dr. Márkus Ferenc nyugalmazott tanár. A tanár úrtól többek között megkérdeztük, mikor kapcsolódott be a több éve tartó munkába?
Táborozni jó! 2005. augusztus 9. 8:54 Kétszer egyhetes tábornak ad otthont Kistolmács július 25-től augusztus 7-ig. Az első héten a kanizsai Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége, a pécsi Khetanipe Egyesülettel és a zalaszentbalázsi ,,Adj Esélyt? Független Cigány Társadalmi Szervezettel közösen szervezett nyári tábort 62 Zala megyei hátrányos helyzetű roma gyermek részére. A második héten a DRVSZ-nek köszönhetően Nagykanizsa és vonzáskörzetéből újabb 32 fiatal ismerkedhetett meg a táborozás élményével.
Cserfő Jazzland képekben 2005. július 27. 9:53 A tizedik, jubileumi Cserfő Jazzland előestéjén, az elmúlt évek történéseit bemutató fotó- és plakátkiállítás nyílt a Honvéd Kaszinó galériájában. Szakony Attila, Varga György fotoriporterek, és saját felvételeinek bemutatásával a kiállítást Halász Gyula rendezte. A megnyitót követően szólt a jazz is, a Tiborcz Quartet közreműködésével.
Dödöllefesztivál másodszor 2005. augusztus 25. 12:08 Első ízben tavaly került sor dödöllefesztiválra Kanizsán, ám a gasztronómiai különlegességeket és színes kulturális programokat felvonultató, nagysikerű rendezvényre az idén is várják az érdeklődőket. Akik szeptember 3-án részt vesznek az Eötvös téren ? eső esetén a HSMK termeiben és sátrakban ? megrendezésre kerülő programkavalkádban a nívós kulturális programok mellett megízlelhetik a dödöllét és a táj más jellegzetes és finom ételeit is. A Borok utcájában a zalai lankák vörös és arany nedűi várják a szomjazókat, de bátran válogathatnak a népművészeti kirakodóvásár kincsei között is. A fő szervezők, a HSMK és a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület számos szponzor bevonásával közel kétmillió forintot fordít a sok-sok különlegességet is ígérő fesztiválra.
Államiság, új kenyér, alkotmány 2005. augusztus 25. 12:00 Az augusztus 20-i ünnepségek sorában a kanizsai népi iparművészek múlt héten pénteken nyílott kiállítása volt az első. A HSMK kiállítótermében szeptember 5-ig megtekinthető tárlaton Bátor Margit, Hadiné Szalai Gabriella, Pulai Lászlóné, Zsovár Anita, Jerausek Gyula, Stiller Gábor, Vastag János és Wegroszta Zoltán munkái láthatók. A kiállítás anyagát Kustár Zsuzsa iparművész mutatta be és méltatta, Kovács Szilvia énekével színesítette a megnyitót. Az ünnep reggelén az Olajbáyász Fúvószenekar adott térzenét, majd az ünnepélyes zászlófelvonást követően a HSMK előtt került sor a Szent István napja alkalmából tartott városi ünnepségre. A himnuszok elhangzását követően Bazsó Adrienn szavalt, majd Kovács Kálmán informatikai és hirközlési miniszter mondott beszédet.
Murai Hella Bécsbe utazik 2005. augusztus 9. 8:55 Több mint egy hónappal ezelőtt jutott a nagykanizsai Thúry György Múzeum birtokába az a koponyatető, amit egy muramenti kavicsbányából emelt ki a kotrógép kanala hét méter mélységből, a víz alól. A bányatulajdonos, egyéb csontokkal együtt bevitte a koponyatetőt a múzeumba, ami első pillantásra felkeltette érdeklődésüket. Feltételezni lehetett, hogy több ezer évvel ezelőtt élt ember koponyája van előttük.
Lánglovagok vizes nyara 2005. augusztus 9. 8:50 Június utolsó napjaiban alaposan elbánt velünk az időjárás. A hirtelen lezúduló vízáradat, a viharos erejű szél és a diónagyságú jég talán emberemlékezet óta nem tapasztalt károkat okozott városunkban és a környéken. Néhol fák dőltek házakra, utakra, kerítésekre, máshol 10-12 centinyi esővíz hömpölygott az utakon, volt, ahol elmosta az ár a kerteket, megtöltötte a pincéket, derítőket vagy többcenti vastagon terített be a jég mindent a környéken. Mindeközben pedig a 105-ön szinte megállás nélkül csörgött a telefon?
Gyógyvarázs 2005. július 6. 10:35 A K&H Bank és az Egészséges Nemzetért Alapítvány által létrehozott K&H gyógyvarázs program keretében az Aranyszamár Színház előadásában Csukás István Pom Pom meséi című darabját láthatták az ovisok a Rozgonyi Óvodában.