Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Bemutatkozás Kapcsolatok
Céges vetélkedő a biztonságért

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Lakics Kft.  Évről évre megrendezi a cégen belüli munkavédelmi vetélkedőt, melynek győztesei jelentős jutalomban részesülnek.
 Mint azt Fábián József munkavédelmi megbízott elmondta, az tavalyi verseny első fordulója novemberben zajlott. Akkor a jelentkezőknek egy tesztlapot kellett kitölteniük, s az elért pontszámok alapján dőlt el, kik kerülhetnek a decemberi döntőbe. A három telephelyen összesen 55-en vállalták a kérdések megválaszolását, s közülük 26 fő érte el a döntőbe kerüléshez szükséges ponthatárt. A komlói vetélkedésen végül húszan válaszoltak az írásban, majd szóban feltett kérdésekre.  
 A két forduló során összegyűjtött pontszámok alapján a komlóiak közül Heidecker Pál bizonyult a legjobbnak Fábián Balázs és Vadnai Attila előtt. Külön értékelték a két másik telephely dolgozóit - abban a csoportban Bognár József végzett az első, Hermann Balázs a második, Mogyorósi István pedig a harmadik helyen. A zsűri különdíjban részesítette a Dombóváron dolgozó Rácz Istvánt.
 Mint azt a vetélkedő eredményhirdetésekor Lakics Péter a kft. ügyvezetője, egyben a zsűri elnöke elmondta, a kiosztott díjaktól függetlenül ennek a versenynek nincsenek vesztesei, hisz azzal, hogy alaposan felkészültek a megmérettetésre, mindenki olyan ismeretekkel lett gazdagabb, melyek a saját és munkatársai testi épségét,  biztonságát szolgálják.

O.P.