Mostanában megszaporodnak a postaládákban a kéretlen küldemények. Ünnepek előtti ajánlatok, akciók követik egymást. Eladó az egész világ! De mégsem. Az egyik borítékban ugyanis karácsonyi képeslapok találhatók borítékokkal együtt, művészeti naptár, miegyéb. A mellettük lévő ákombákom betűkkel írt levél arról tudósít, hogy valamennyit lábbal vagy szájjal festették s  - noha érték -, nem kerül semmibe. Megrendelhető, ha tetszik, s ha aki akarja, elküldheti a feladónak a tájékoztató jellegű árat, netán többet, kevesebbet.  
Elgondolkodom a dolgon. Vannak segélyből, adományokból élők, mindenről lemondók, sorsukon kesergők. Vannak örök elégedetlenkedők. És vannak a lehetőségeken belül, sőt még azon túl is tevékenyek, életigenlők, önmegvalósítók. Ők dolgoznak, művészi vagy másféle tevékenységbe kezdenek. Keserves tapasztalatból tudják, az élet  egyszeri és megismételhetetlen. Övék az elismerés, a nagyrabecsülés! Sajnálatra azonban nem szorulnak. Egyenrangúak és egyenjogúak a többséggel. Csak mások.
 Többszörös hátránnyal induló társaink újra és újra megmutatják, hogyan kell emelt fővel  megteremteni a teljes, élni érdemes létet, önerőből boldogulni, még másokon is segíteni,  leküzdeni, de legalább enyhíteni a  sors  csapásait. És  Dsida Jenővek szólva azt is, hogyan lehet valaki "embernévre méltó!" Körülöttünk mindenre van precedens. Beethoven bizonyítja, hogy lehet siketen az örömről zenét komponálni, Bocelli igazolja, hogy lehet vakon énekelni, ahogy lehet vakon izmokat lazítani, masszírozni, mások mozgását könnyebbé tenni, kutyával biztonságosan közlekedni.  Lehet kézzel, szájjal festeni, hiányos végtaggal paralimpiát nyerni,  tolókocsiban táncolni, kreatív munkát végezni, nagy-nagy erőfeszítéssel önellátóvá válni, környezetet rendben tartani, gyermeket vállalni, gondozni, boldog emberré nevelni. Ha nehezen is, de lehet fél tüdővel lélegezni, megbolydult elmével Van Gogh-féle remekműveket alkotni.... De nem lehet és nem szabad fél szívvel szeretni, mások dolgait félvállról venni, ügyeket fél figyelemmel kezelni, rászorulót félúton felejteni, vállalt feladatokat félidőben, félkészen hagyni, fél életet hazugságban, bűnben vagy éppen káros szenvedélyeknek hódolva elfecsérelni!....
 A rész is lehet egész, ha akként kezeljük. A tolókocsi is messzire repíthet, ha vágyainkat a lehetőségeinkhez mérjük.  Félpénzen is minden megkapható, ha olyan erősen hiszünk benne, mint a valamikori mesehős, akire  annyira szeretnénk hasonlítani...  
 Ezeknek a gondolatoknak a jegyében már nem kétséges, hogy  jó szívvel fel kell-e adni  a postai utalványt...