A valamikori kislányt már születése előtt  megérintette a világ felfordultsága. Édesapját a II. világháború alatt Németországba hurcolták, ahová akkor félidős terhes felesége önként követte. Elsodródtak egymástól, később egy fénykép alapján mégis  találkoztak. Tragédia  mosolyban feloldva... Az alig féléves csecsemőt  itthon jórészt a nagyszülők nevelték, hiszen apjának, anyjának dolgoznia kellett. Körülményei ellenére kiegyensúlyozott fiatallá serdült, akin olykor azonban végigsuhant valami szomorúság. Valami másság. Valami bizonyítási kényszer.
       Amikor pályát kellett választania, csaknem egyenlő erővel  vonzotta két hivatás: a medicina és a piktúra.  Az előző mellett szólt az, hogy könnyen és szorgalmasan tanult, kellő empátiával tudta mások  szenvedéseit, problémáit kezelni. Képes és kész volt fájdalmat enyhíteni, a tünetek összegyűjtése, mérlegelése után pontos diagnózist felállítani, határozottan dönteni  egyik vagy másik beavatkozás mellett. Volt türelme vigasztalni, bátorítani a betegeket anélkül, hogy hamis illúziókat keltett volna bennük. Mindig számít(hat)ott arra, hogy saját érdekükben a még oly kellemetlen vagy fájdalmas kezeléseket is elviseljék, aktívan közreműködjenek benne. Jó választás volt az orvosi hivatás,  a karrier fölfele haladt a főorvosi megbizatásig. Évtizedek alatt nevet és megbecsülést szerzett szakmai körökben, hálát és köszönetet kapott a gyógyultan távozóktól és megkönnyebbült hozzátartozóiktól. A családtól, férjétől és gyerekeitől a nagyszerű társra, a  szívesen  játszó,  okosan szerető édesanyára, a lakásból igazi otthont varázsló fáradhatatlan háziasszonyra  mindenkor szeretet áradt, visszacsillogó gyertyafény...
         A foglalkozásszerűen soha nem gyakorolt  másik szerelem szerencsére nem maradt ki  az életéből. A rajz- és festőeszközök  hűséges társaivá szegődtek. Egyetemi évei alatt anatómiai rajzokat,  plakátokat készített némi ösztöndíj-kiegészítésül vagy a kor szokásainak megfelelően társadalmi munkában. Később szükségessé vált számára, hogy vidám  kompozícióiral sikerüljön lelkében feloldania azokat a tragédiákat, amelyeknek a gyógyintézetben nemegyszer tanúja volt.   A képein látható épületek, a szét- és visszafutó utak, a sok pirossal, sárgával,  harsány zöldekkel,  élénk kékkel,  erős kontúrokkal vagy éppen elmosódó, laza ecsetkezeléssel létrehozott tájakban, a tél és  nyár  váltakozásában, életképein, egészalakos munkáin, csendéletein, a kirakat előtt titokban magában gyönyörködő fiatal lányon és a többi alkotáson megnyugvást találunk, békét, valami őserejű összefonódást, a szeretet csillagszemű csodáját. Mindennek köszönhetően a magas szintű orvoslásból és a  gyermekien tiszta, naívan bájos, a melegség és  otthonosság biztonságát árasztó képekből együtt rajzolódik ki egy aktív élet kettős hitvallása: elfogadni és elfogadtatni a világot, amelyen mindig lehet, mindig kell valamit javítani. Legalább egy emberöltőnyit!
  Dr. Műhlbacher Szilvia tüdőgyógyász első tárlata, melyet családja rendezett kerek születésnapjára, a  paradicsomi szépségű Szentendrén látható december végéig a Művész étteremben.