Amikor Ákos és Erika tíz évvel ezelőtt elkezdte közös életét, abba mindketten beletartozónak érezték leendő gyermekeiket is. Természetesen.  Sokat dolgoztak, szépen gyarapodtak, felújították a házat, tervezgették, hová kerüljön a kiságy, a pelenkázó... és reménykedtek.  Idővel üresnek érezték a házat, megcsendesedtek maguk is. Aztán ismerősök példájára, de valójában legbensőbb késztetésük nyomán elindultak. Elvégeztek egy örökbe fogadáshoz előírt tanfolyamot, együtt készültek a szülői szerepre...Kislányt szerettek volna, kék szeműt.
      Alig fejeződött be a kurzus, a hivatalban kisfiút ajánlottak nevelésre (lump, megbízhatatlan édesapja nem alakított ki vele semmiféle kapcsolatot,  értelmi fogyatékos édesanyja bár képtelen  önállóan gyermeke ellátására, végleg nem mond le róla).  Erikáék boldogan hazahozták. Gáborkával csupa derű  érkezett a házba. A gyermekszoba, a fürdő átalakult, játékok, frissen mosott ruhácskák, vidám színek és patyolattisztaság mutatja,  a kicsi igazi családra, otthonra talált, a nagyok pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy így van jól. Tele a házuk, tele a szívük örömmel, boldogsággal a nap minden percében. Máskor meg aggódnak, vajon jól nevelik-e, vajon rendben van-e, rendben lesz-e minden. Gáborka időnként kicsit szertelen, indulatos, állandó törődést igényel, de kedves, aranyos. Az óvodában könnyen tanulja a verseket, szívesen játszik a többiekkel, Ákos apuval pedig odaadóan dolgozik. Máris ügyesen bánik a szerszámokkal, kalapáccsal, kisfűrésszel, dömperével sódert szállít, még a kutyát is megeteti. Az asztalnál úgy viselkedik, úgy eszik, mint egy felnőtt. Nem csoda, igen jó az étvágya! Tudja a nevét, címét, az óvodai jelét (falevél), társairól is beszél, amikor azonban azt kérdezem,  hogy hívják anyát, apát, elbizonytalanodik. Nem fogalmaztam ugyanis pontosan, nem tisztáztam, édesanyja vagy Erika anya nevét szerettem volna hallani tőle. (Bizony nem könnyű a helyzete, amikor vérszerinti szüleivel csak havonta egyszer az intézeti láthatáson    találkozik, amikor - Ákos rosszallása ellenére - azok szinte egyáltalán nem foglalkoznak vele, a legcsekélyebb ajándékkal sem lepik meg!)  Gábor egy előzőleg áthánykolódott éjszaka és a hivatalos aktus után akkor nyugszik meg, amikor  (igenis!) szüleivel együtt beül az autóba, amelyről biztosan tudja, hogy (igenis!) hazafelé viszik őt Komlóra. Ott jó neki, ott szeretik...
         Az egyik szokásos  meatingen váratlanul feltették  Erikának a kérdést, elvállalnák-e Gáborka időközben született kistestvérét.  Az (igenis!) anya egy hét gondolkodási időt kért. ... Túl a negyvenen, nem a legjobb egészségi állapotban (rokkant nyugdíjas) vállalhatja-e az újabb gyermeket.  Szeretetből, anyagiakból biztosan jut, de mi lenne jobb Gáborkának. Erre a dilemmára kellett megtalálniuk a választ. Együtt.  Erika első házasságából származó felnőtt fia és édesanyja - érthetően - féltették az újabb nehézségektől. Ők ketten mégis úgy döntöttek, itt a helye Noéminek, Huginak a bátyus mellett! Van hát szőke kislányuk, ahogy annak idején kívánták. Szívvel, ésszel legyőzték a testvér-féltékenységet, hiszen a két cumisüveg egyszerre érkezik a kakakóval. És van rózsaszín kislányszoba. Minden összeállt, minden egész lett, kerek egész... Olyan ez a majdnem mesebeli történet, mint amikor a bibliai Gábriel arkangyal megvitte a hírt Máriának: fia születik majd.... És lőn!
    Brecht szerint "rettenetes a kísértés a jóra." Ezt látja, tapasztalja immár a három testvér, akik közül a huszonéves most lett igazán "puszis". A kisebbek láthatóan nagyon szeretik, számára pedig természetes, hogy ők is vannak. Hogy ők is itt vannak!  Erika azt mondja, hogy bár annak idején Zsoltit a szíve alatt hordta, megszülte, mégsem érez különbséget a három csemete között. Mind az övé, az övék! A felelősség szintén! A két kicsivel költözött házukba az igazi béke, velük nyert értelmet minden  erőfeszítésük, célja és távlata a létüknek... A német drámaírónak lám, megint  igaza van: "A gyermek az anya-szívűeké, hogy felnevelődjön."   Ők öten bizton várhatják a Jézuskát...,  a mostanit és az elkövetkezőket!