A választás időpontjának megnevezésekor az elkövetkező kampányidőszakra megfogalmazta tanácsait, elvárásait  köztársasági elnökünk. Azóta - bármi történjék -, hallgat. Pedig elkelne némi figyelmeztetés...

Ha a végzettségét, alkotmányelnöki múltját tekintjük, akkor akként kellene megszólalnia. Emlékeztetve az egymásnak feszülő feleket,  hogy nem élethalálharcról, csupán a következő négy év kormányának (önkormányzatainak) megválasztásáról van szó. Programok, értékek, elkötelezettségek alapján. Nem lehet tehát a kérdést kizárólagosnak tekinteni, hiszen az ellehetetleníti az alternatívák közötti mérlegelést és a voksolást mint állampolgári jogot. Az államfőnek azt se szabadna szó nélkül tűrnie-hagynia,  amire külföld is figyel, milyen eszközökkel igyekszik egyik párt a hatalomba visszakerülni, a másik benne maradni. Megengedhetők-e hazugságok a kopogtatócédulák megszerzéséhez, szabad-e be(fel)törni mások vagyoni és szellemi tulajdonát, törvényes-e megint mások (köztük politikailag semleges vétlen parkolók) tulajdonában lévő autókat megrongálni azzal, hogy narancsszínűre festik át őket? A jog oldaláról a legtöbb kérdés (és a rájuk eddig eldadogott magyarázkodások) mielőbb megvizsgálandó(k) lennének, a velük kapcsolatos iránymutató    és  stílusmódosító állásfoglalás pedig aligha halasztható tovább.

Ha a korát, családi helyzetét tekintjük, akkor akként kellene megszólalnia. Nem kétséges, hogy unokáinak, velük valamennyi magyar fiatalnak volna mondanivalója. A csínyeket elnéző, de nagyságrendjükkel adekvát feddésről aligha elégséges akkor, ha az előbb említett és a hozzájuk hasonló,  jól kifundált és kitűnően időzített "haszontalanságok" nemcsak a jó ízlést és az erkölcsöt sértik, hanem a joggal is összeütközésbe kerülnek. Szólni kell ilyenkor, figyelmeztetni a nem sejtett, nem akart, nem vállalt, de annál súlyosabb következményekre. Aki ugyanis tettével, viselkedésével morális kárt okozott magának és családjának, az jelen esetben ezen jóval túlment, hiszen fittyet hányva mindenféle írott és íratlan szabályra, átlépve rajtuk sokat ártott a nagyobb családnak, az országnak, mindnyájunknak.

Ha jelenlegi, tiszteletreméltó státuszát tekintjük, akkor akként kellene megszólalnia. A szó ebben a helyzetben egyenlő a tettel, tiltakoznia kellene a csak sok-sok milliárdban mérhető, még jó szándékkal sem teljesíthető ígérethalmaz ellen (14. havi nyugdíj, 10%-os járulékcsökkentés, teljes foglalkoztatottság, kettős állampolgárság stb.). Legalább arra kellene, lehetne  figyelmeztetni a mennyei mannára áhítozókat, hogy a rengeteg inkoherens ötletbombának azért sincs súlya, még kevésbé foganatja, mert a nagy elszámolást szigorúan bizalmasként kezelik majd. Az aktákat minimum 200 évre fogják titkosítani, az állampolgárnak, a  most iszonyú erőkkel aktivizálandó szavazónak hatáskör és illetékesség híján nem lesz se módja, se joga tételesen utánanézni, mi miért és hol akadt el a megvalósítás útvesztőjében. Ahogy ma meg azt nem tudhatja, egyáltalán akarja-e valaha valaki beváltani a fedezet nélküli csekkeket? Vigyázat, a megtévesztés, a hamis látszat keltése, a  jóhiszeműség kihasználása szintén elítélendő!   

A köztársasági elnök úrnak tehát nem elég magánembert alakítva - országos figyelmet keltve - felmásznia a Zengőre, demonstrálandó az elenyésző számú, de hangos zöldek vélt igazát, vitathatóan körültekintő, nem eléggé megalapozott szakmaiságát, mellyel megakadályozták a lokátorok felállítását a korábban kijelölt helyen. (Megjegyzem, hivatali ideje alatt nem lehet magántevékenység az, amiről a média tudósít!) Egyebekben hiába szép a bánáti bazsarózsa, de talán nem a legfontosabb kishazánk biztonságát illetően. Annyira semmiképpen sem, hogy a hadsereg főparancsnoka túrabakancsban exponálja magát érte. Ha mégis kiemelkedő jelentőségű az ügy, akkor sem nagyobb a tét, mint a mostani választás körüli anomáliák okozta permanens háborúskodás. Éppen ezért -  legyen szerepe még annyira szimbolikus  - a köztársasági elnöknek, az ország első emberének meg kell szólalnia. Mert  békénk, nyugalmunk, jövőnk, egyetlen országunk hírneve a tét!