Negyven év - egy emberöltő. Negyven év - sok munka, sok öröm. Negyven év - útravaló és emlékek tárháza. Negyven év - egy komlói középiskola életkora.  Kezdetben Steinmetz Miklósról elnevezett, később Kazinczy Ferencre magyarosított,  három éve  a  megyei fenntartásba került,  Nagy László nevével fémjelzett, összevont középfokú intézményegységek egyike. Köznyelven a Kazinczy, ahol az eltelt évtizedek alatt annyian tanítottak és tanultak, annyian szereztek tudást, kaptak szakmát, éltek át diákszerelmeket, élményeket, örömöket és persze kudarcokat.

Valamennyien hónapokon át készültek az ünnepi alkalomra, a színházban tartott ünnepélyre, melyet a voltak és a maiak, a meghívottak és az érdeklődők közül számosan megtiszteltek érdeklődésükkel. Mert visszanézni jó, elérzékenyülni nem szégyen, együtt lenni semmi mással nem pótolható érzés. Újra vagy végre egymásra lehet találni, a közösen formált alma materre emlékezni, beszámolni arról, ami közben történt, s meg- tervezni a következő találkozót, az ötvenediket. Mert az máris itt kopog az ajtón...

Rendhagyó módon nem volt ünnepi beszéd. A színpadot fiatalok foglalták el, diákok s köztük egy tanár, aki velük együtt szinte lubickolt a szívesen vállalt feladatban és persze a tetszést kifejező tapsban.  Versben, prózában, zenében és vetített képekben lepergett mindenki előtt a múlt. Az építkezés, a sártenger, az átadott és belakott intézmény. Felnőttek és gyerekek "modern és jó iskolát akartak, gazdag és sokféle tevékenységgel", amelyet nem készen kaptak valahonnan, hanem évek munkájával, megfeszített akaratával megteremtettek - semmiből egy új világként -, közösen. Akik itt végeztek, azok megtanultak valamit, valami fontosat, a legfontosabbat: tartást, emberséget, szolidaritást. Amit az egyik szereplő költői szavakkal így fejezett ki:
                           Ne légy türelmes, hogyha megaláznak,
                           Igaz hitedet védd, ahogy tudod...
                           Gyűlöld az önkényt és az erőszakot...
                           S ha tenni kell, ne késlekedj sokat...

Igen, így volt, amikor a gyakorló vagy már végzett egészségügyisek  a betegágy mellett enyhítették az elesettek szenvedését, amikor önkéntes vöröskeresztes tevékenységet végeztek, amikor időseket patronáltak, amikor kulturális, sport- vagy tanulmányi téren jeleskedtek. Amikor a közgazdaság iránt érdeklődők tanirodájukban készültek későbbi pályájukra, ahogy a mostani akkreditált képzésben részt vevők szintén komolyan veszik későbbi feladatukat, az intézménykommunikátorságot. A legtisztább iskola, a legkulturáltabb tanulók, az egyik legösszeforrottabb tantestület, a legjobb konyha, a leg...leg...leg... Akár Komlóról, akár vidékről jönnek az elsősök (100 férőhelyes a kollégium), hamarosan mind tagjai lesznek a nagy családnak. S ez így van jól!

Nem véletlen, hogy a  megemlékezés két blokkból állt, az első az iskoláé, a másik a nemzeté, lévén március tizenötödike előestéje. A magvas gondolatokat népdaléneklés, tánc és modern zene váltotta. A szép estének azonban nem volt vége. Páva Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő meleg szavakkal méltatta az alkalmat. Nem üres kézzel jött: ajándékot hozott az iskolának,  tortát a szereplőknek és az ünnepséget kézben tartó igazgatóhelyettesnek, dr. Baán Mihálynénak. Külön is köszöntötte Szabó Józsefné és Velényi Zoltán pedagógusokat, valamint Gyöngyösi Mária gazdaságvezetőt. Az igazgató úr, Rendeki Ágoston pedig a különböző versenyeken, pályázatokon nyertes diákoknak hirdetett eredményt.

Magam egy "nem    reprezentatív" felméréshez arra kértem a 10/c osztály néhány  tanulóját, írja le véleményét az iskoláról és/vagy a műsorról. Íme néhány  vallomás: "A sikeres érettségi után az ötöd- és hatodéven olyan szakma tanulására van lehetőségünk, amit felnőttként szeretnénk csinálni." "Jó a közösség, remek barátokat szereztem,  a tanárok is normálisak." "Az előadás jó volt. Sok mindenre ráébresztett. Örülök, hogy itt lehettem."