Telefonon gyakran  megkeresi az ember a családtagjait,  közelebbi barátait, ismerőseit. És alkalomszerűen felhívja mindazokat, akikkel hivatalos, üzleti dolgokat kell intéznie, ahogy telefonon jelentkezik be orvosánál, fodrászánál stb. Kampánycélra a telefont ajánlotta Schmitt úr is narancsszínű gigarendezvényükön.

Íme, megteszem. - Hogy van Schmitt úr? Én jól vagyok, teszem a dolgomat. Mostanában éppen újabb kiadás előtt álló munkáimat javítgatom, készülök a húsvéti családi együttlétre, vásárolok, takarítok. Tartom beteg barátnőmben a lelket, szótárt vásárolok nyelvvizsgára készülő unokámnak. Közben elmegyek egy-egy kiállításra, színházba, tájékozódom a sajtóból, szépirodalmat olvasok. Tegnap este Polcz Alain könyvét vettem elő újra, miután meghallgattam a vele készült rádióinterjút és leforgattam "hangos regénye" CD-jét. Időnként cikket  írok (honor nélkül). Most például  telefon helyett, hogy mások is megismerhessék. Meg szeretném kérni ugyanis Önt, a feleségét, a nagygyűlésükön - pártsemlegesként - részt vevő Mádl doktort, Dalma asszonyt és többieket, hogy április 9-én menjenek el szavazni, ha éppen nem az árvízi védekezésben jeleskednek (kampányolni már akkor úgysem szabad, jogállamban élünk, elvégre). A fülke jótékony csendjében és magányában  gondolják át, mi történt és mi nem történt az előző két ciklusban. Melyikben volt békésebb, élhetőbb az élet? Melyik párt kínál olyan körülményeket, amelyeknek köszönhetően ugyan továbbra se kolbászból fonják a kerítéseket Magyarországon, de a többségnek sok-sok erőfeszítés árán jobb lesz a sorsa. Ha mindezekre és a - hely hiányában fel nem sorolt - többi kérdésre  adható választ őszintén mérlegelik, akkor szíveskedjenek az egymást metsző két vonalat az MSZP felirat alatti karikába tenni. A többség is azt teszi! Ön, éppen Ön ne tudná, milyen fontos az egyetértés, az összefogás, a szeretet? Itt az idő, csak merni kell! Tudom, a döntésnek ára van! Legfeljebb marad a sportdiplomáciában, ahol szintén akad még tennivaló! És nem halmozza a funkciókat a velük járó gázsival együtt, mikor annyi a szegény,  a munka és fedél nélküli és persze annyi a tehetséges, agilis, tenni akaró és tudó fiatal ebben az országban...

Schmitt úr, kérem, ne lepődjék meg soraimon! Én ugyanis komolyan vettem átgondolt felhívását. Cserébe azt szeretném, ha Ön is úgy tenne. Igen, igen!!