A világnapok arra jók, hogy egy pillanatra megálljunk a rohanó időben és elgondolkodjunk. Számba vegyük, amit elrontottunk, amivel nem törődtünk, vagy nem eléggé, illetve meghatározzuk, mit hogyan kell(ene) tenni   Tenni a környezetért,  a Földért, az állatokért, a tuberkulózis, a szegénység ellen, a víz tisztasága, valamennyi globális probléma megoldása érdekében.  Vagy legalább erőket mozgósítani azért, hogy közeledjünk a megoldás felé. A Föld világnapján mi más lehetne a téma...?

A Föld a világűrben száguldó "kőzetgolyó" - állítja a Park-Usborn lexikon. Vörösmarty Mihály a szabadságharc bukása után "vak csilag"-nak nevezi, amelynek meg kell tisztulnia, hogy egy új világot zárhasson magába.

Számunkra a galaxis tagja, amelyen évmilliókkkal ezelőtt kialakult az élet, hiszen levegő vette körül. Tetején a víz és a megszilárdult kéreg erdőket nevelt, élőlényeket tartott és tart el, embereket táplál. Mondhatjuk hát, hogy bolygónk él és érez. Fáj neki, ha indokolatlanul és felelőtlenül károsítjuk, pusztítjuk, amikor szűklátókörűen csupán rövid távú érdekeink szolgálatára kényszerítjük. De megbosszul minden ellene, következésképpen önmagunk ellen elkövetett vétséget.

Számunkra földanya is mind metaforikusan, mind valóságosan. Létünk tőle ered, általa van, amiért hálával, köszönettel tartozunk neki. Szeretjük, óvjuk, segítjük, mint azt, aki a szíve alatt hordott, aki ápolt, testével  melengetett, kezével óvott, szemével őrzött..., s amikor biztos volt abban, hogy már megállunk a saját lábunkon, utunkra bocsájtott...

Számunkra a Föld szülőhaza is, az egyetlen, amelyen otthon érezhetjük magunkat, értjük szavát, halljuk és dúdoljuk énekeit, műveljük kertjeit, építjük-lakjuk házait, lelkünkbe véssük és gyermekeinknek továbbadjuk hagyományait.

Számunkra valóság és költészet is a Föld. Minden tehát, ami összefoglalható és  részletezhető. Megismerhető és leírható. A korán  eltávozott erdélyi költő, Szilágyi Domokos például így:

                     Itt én kevertem színt a virágoknak,
                     ezek a felhőlépő sziklák az én álmaim,
                     mikor nagyot nevettem, eltanulta a hegyipatak,
                     ha elfáradtam, pázsiton terítettem takarót,
                     teremni tanítottam a földet,
                     suttogni az esőt,
                     békére az embereket...
                     Vigyáznom kell az egész világra,
                     hogy baja ne essék,
                     hogy bajom ne essék...