November közepe van. A meteorológusok rossz időt prognosztizáltak, hazánk mediterrán vidékén azonban ragyogva süt a nap. Harkányba indulunk hát, megáztatni ropogó ízületeinket. Közben azt is megnézzük, a nyári szezon elmúltával mi maradt szép, mivel törődnek  kevésbé.

A buszról leszállva a jól ismert úton, a parkon át indulunk a fürdő irányába. Hullott levelek, elhanyagolt virágágyások, zárt ajtók rontják a városképet. Csend van, mintha a helybeliek  is elköltöztek volna. Nem hívogatnak a butikok elé kirakott áruk, zárva vannak az evő- ivóhelyek. Időnként szél borzolja a hajunkat, játszani akar velünk, aztán mintha meggondolná magát, odébbáll.  Csend van, savanyúvá válik a hangulatunk. Nem kell sietni, nem jön velünk egy irányba senki. A bejáratnál felirat: a pénztár a belső részbe költözött. Sebaj, az adminisztrációt gyorsan elintézzük.

 A megújult komplexum remek, a gyógyvíz a régi. A kissé záptojásra emlékeztető szag a legfontosabb összetevőre, a kén jelenlétére utal. Közel 200 éve, a mocsarak lecsapolásakor az ott dolgozó munkások elsőként észlelték magukon a harkányi víz gyógyító erejét. Ettől fogva kezdték tudományosan kutatni, majd használatba venni a természet kincsét. Sikerrel. A reumások Mekkájának tartott gyógyvíz  kénhatású. Benne mindenekelőtt carbonilszulfát található, amelynek a többi hasonló vegyülettől eltérően lényegen gyorsabb a felszívódása, hamarabb tapasztalható jótékony hatása. Egyaránt ajánlják reumatikus, mozgásszervi, ízületi, nőgyógyászati és bőrpanaszok ellen. Az első fürdőt 184 évvel ezelőtt nyitották. Ki tudja, hány látogatót szolgált ki az elmúlt évtizedek alatt?
Ma is nagyszerű, de a befogadóképességéhez mérten csak részleges a kihasználtsága. Hangos és torz a hangosbemondó, az étterem csak fél tizenkettőkor nyit, az alkalmazottak unottak, a vendég maga próbál kiigazodni a majdnem-labirintusban. Miért kell ennek így lennie?