Komlón az Alsószilvási Óvoda kettős ünnepségnek adott helyet. Ekkor köszöntötték az intézmény korábbi vezetőjét, Szauer Gézánét, aki néhány hete vette át  aranydiplomáját. És ugyanezen a napon búcsúztatták el mindenki aranyos dadus nénijét,  a nyugdíjba menő  Benke Lászlóné Marcsikát.

A telet idéző őszi estén gyerekek már nem csacsogtak,  nem játszottak a közelben. Ízlésesen dekorált, otthonosan berendezett csoportszobáikat ünneplő ruhás felnőttek foglalták el. Iza, a háziasszony szerepét  kissé elfogódottan alakító mai vezető, a műsorrral kedveskedő bűbájos óvónők, dadusok, az óvodatitkár és néhány vendég várta, hogy most az egyszer  elmondhassa, elénekelhesse mindazt, amire így  még sosem volt alkalma.  A sok szép szó, az emlékek sora  szeretetet, nagyrabecsülést, tiszteletet, köszönetet tartalmazott. Sok kis semmi, még több valami, ami említésre, szívben, lélekben, észben megtartani való. Az impozáns virágcsokor a maga nyelvén fejezte ki mindazt, ami  búvópatakként kívánkozott ki a lelkek rejtett zugaiból.

 A mindörökké Főnöknek számító mai ünnepelt 50 évvel ezelőtt Kaposváron szerzett diplomáját egy darabig Budapesten kamatoztatta. De pályájának nagy részét ebben a városban töltötte el, az utolsó húsz évet éppen itt, a könnyű  munkahelynek soha nem számító, mindig mindenki előtt nyitott IRODÁban. A neki  átnyújtott csodaszép albumban elénk tárulnak a gyorsan elszállt idő képei: "15 évet dolgoztunk együtt... Ismertem elvárásaidat, te pedig tisztában voltál a képességeimmel.... Úgy érzem, mindig tiszteltél... szigorúságod mögött   szeretetet is éreztem... Szívből örülök, hogy személyesen tudtad átvenni az aranydiplomádat és annak is, hogy köztünk vagy." "Te, mint jó anya, mindig megvédted a lányokat..., összetartottad a csapatot, ami a jó vezetők erénye... Mindenre figyeltél: gyerekekre, felnőttekre, családokra."  "Sokat tanultam tőled a szakmában, hiszen segítő jelenléted, példaadásod és építő kritikád által váltam igazi pedagógussá.... Megtanítottál arra, hogy... elsősorban ember legyek... Energiában és ötletekben kifogyhatatlan voltál...  "  "Sohasem fogom elfelejteni, hogyan pátyolgattad megszeppent, pityergő lányomat és síró-szipogó 3 éves kicsi fiamat... Szülőként mindig elégedett voltam óvodáddal." "A kevesek bátorságával felelős dötést mertél hozni óvónőid mellett a szakmáért... Tisztelem benned, hogy emberszámba vetted a beosztottaidat, becsülöm ..., ahogy kitartottál a döntéseid mellett..." Folytatás helyett álljon itt a Polgármesteri Hivatalt képviselő egyik irodavezető, Laho Andrea bejegyzése: "Beleolvasva az emlékekbe, azt gondolom, hogy nagyon szeretnek téged itt. Kívánom, hogy  sok - sok ilyen szép élményben legyen részed..."

A Főnök elsőségére ezúttal sem féltékeny, a kollégáitól búcsúzó Marcsika örömmel bontogatja ajándékait. Ő az, akinek mindig volt "egy fontos ötlete, gondolata", akivel mindenki szeretett és tudott együtt dolgozni, aki csak jót adott kicsinek, nagynak önmagából egy-egy darabot,  így vall abban a bizonyos közös  naplóban: " Szívem teljes szeretetével gratulálok az aranydiplomádhoz!... A sors ajándéka, hogy Veled együtt ünnepelnek... Köszönöm neked, hogy 17 évig dolgozhattam a te kedves óvodádban, amely nekem is a második otthonom lett. Sokat tanultam tőled, elsősorban emberséget, őszinteséget, erényt, alázatot." És végül Theodore Isaac Rubint idézi, aki szerint "A jóság fontosabb a bölcsességnél,/S ennek felismerése már maga is bölcsesség."

Lehet-e még valamit az eddigiekhez hozzátenni? Talán igen! Mert itt segítettek felnevelni  két unokámat, Barbikát és Biuskát. Itt izgulhattam végig szüleikkel együtt számos ünnepélyen a szereplésüket, itt tapasztalhattam igazi, egymásra figyelő, mindent és mindenkit értékén kezelő csapatszellemet, a küzdelmes úttörés nagyszerűségét, a vegyes csoportok  kialakítását, a városban elsőként megszervezett úszásoktatást és az izgalmakban bővelkedő, mégis egyetlen karcolás nélkül végbevitt balatoni nyaralást, a baráti szót, a soha nem kimódolt, hanem szívből jövő szeretetet. Köszönet mindenért! A kilépőknek egészségben teljes pihenést, a maradóknak a korábbiakhoz hasonló örömteli munkálkodást abban az óvodában, amely létével, tevékenységével érvényteleníti a Nem mind arany, ami fénylik közmondást, hiszen itt minden arany, minden fénylik!