Nincsenek csodák! A köztársasági elnök úr nemleges döntését az egészségügyi reformmal kapcsolatban előre borítékolni lehetett. Ahogy csodák nincsenek, úgy meglepetések sem. Mindenki adta magát, mindenki (meg)kapta a magáét.

Mert mi is történt az eseménytelennek éppen nem minősíthető  közelmúltban? Az elnök úr - hivatása (hivatala?) diktálta méltósága teljes birtokában  - a parlamenti pártokkal ismét nem egyeztetve beterjesztette ombusmanjelöltjeit a t. Háznak. Személyi javaslatait  a többség  leszavazta.  Ciki. Ma aztán, a legutolsó határnapon az elnök úr bejelenti, a plebsz számára meg is indokolja, hogy mit miért nem ír alá, jóllehet a változtatás szükségességével legmagasabb személye is egyetért. Dehát a külföldi minták és a háttérszámítások hiánya, a reform kockázata, sokak ellenérzése stb., stb., stb. Ciki. Újra rágjuk hát a csontot, újra civakodunk, állítunk és tagadunk. Horváth Ágika újfent pezsgőre gyűjt (a férje útiköltsége helyett), az Orvosi Kamara miniszteri díjazású elnöke fenyeget, pedig anélkül is mindenki tudja, hol, mikor, hányan, mennyire tartanak be (kinek is pontosan?). Egyesek a hír hallatán a kezüket dörzsölik, mások mossák (hiába, nem lesz az tiszta, mint egy bizonyos másik Ágnes hajdan volt fehér lepedője sem lett az!).  Aztán majd csak lesz valahogy. Lassan két év eltelt már a választások óta. Vajon előre kell hozni a következőt? Majd Orbán úr megmondja - a Parlamenten kívül, persze, mert ott gyülekeznek rendre a hívei (martalócai?). Mi meg várunk, mert a döntésre és a cselekvésre amúgy patópálosan  igazán ráérünk még ... Jut eszembe egy pótkérdés: Magyarországon az idő még  mindig nem pénz?