Eljött, itt van 2008. Kire hasonlít? Apjára, anyjára, 2007-re vagy inkább 2006-ra? Nem tudom, mindenki mást lát (mást szeret?), mást remél benne...Ringatjuk, igazgatjuk, újra meg újra tisztába tesszük. Etetjük, itatjuk is persze, hiszen percről percre erőszakosan jelzi, hogy komolyan számolni kell vele.

Az új év mindig jórészt nyitott könyv. Napról napra mi írjuk tele lapjait, mi mindannyian. Előbb a nagy tervező, a kormány. Jegyzeteit költségvetésnek hívják, előrejelzéseit egyesek  vitatják, ha kell, ha nem,  lenépszavaz(tat)ják, mások kivárják, mi lesz belőle, sőt  még drukkolnak is értük... A mindennapi ember meg morog. Mindig, mindenért. Igaz, hogy emelték a béreket, a nyugdíjakat, de nem annyival, amennyire számítottak. Az árak meg..., hát azokról nem érdemes beszélni, mert mire kisilabizáljuk őket, már nem nem annyi az annyi! Bezzeg, amikor még 40 fillérért adtak egy zsömlét! Igen, de akkor még kislány volt, aki ma nagymama. A postán is rengetegen voltak, minden irodában hosszú sor várt ügyei elintézésére. Meg is jegyezte valaki, bezzeg, ha itt is bevezették volna a vizitdíjat, kevesebbet kellene várni. Alig hiszem, alig tapasztalom. De mi, magyarok már csak ilyen panaszkodós, zúgolódós fajta vagyunk. Pedig mennyivel többre jutnánk jókedvűen, gyorsan! Ha például mindenki késedelem nélkül (külön ellenszolgáltatás nélkül) tenné a dolgát. Netán még örülne is egy jól sikerült, eredményesnek mondható nap végén! Szóval: amíg nem késő, amíg nem válik okafogyottá, kívánok minden kedves olvasónak, minden kedves kollégának igazán boldog, békés új esztendőt egészen addig, amíg ki nem túrja a helyéből a 2009!