Hát igen, hosszan tartó betegség után elment a dédike is oda, ahol már előkészített mindent a fogadádására hűséges társa. Évtizedeken át minden gondolatuk, minden mozdulatuk, törekvésük, vágyuk és valamennyi nehézségük közös volt.   Szépen éltek, szerették egymást, példát mutattak két gyereküknek és a falubelieknek mindenben.

Nem csoda hát, hogy közeli és távolabbi családtagok határon innen és túlról eljöttek végső búcsút venni  a mater familiastól. A pap szépen beszélt, a jelenlévők őszintén gyászoltak, fizikailag és átvitt értelemben egymásba kapaszkodtak.  Ám itt, Somogydöröcskén most valami különös dolog történt. Megható és elgondolkodtató, gesztus értékű. A gyászmenetet egészen a sírig elkísérte egykori gazdijára még az utolsó pillanatban is vigyázott fülét-farkát illendően lógatva a kutyus.  Ma már egyre többet tudunk a kutyák kommunikációjáról, hangszínük, hangmagasságuk, hangadásuk intenzitása, tartama mind-mind információ arra nézve, mit üzennek egymásnak, ill. nekünk, embereknek. Ezúttal legtöbbet mégis a testbeszéde és a tekintete  mondott: elveszített valakit, akinek a házát őrizhette, aki jó volt hozzá, aki etette, dédelgette, aki szerette. Nem véletlenül lehetett látni sötét szemeiben a kútnál is mélységesebb bánatot. Kutyahűséget. Ezúttal ő is temetett...