Akkor és ahol az ember  nem tud vonattal közlekedni, akkor és ott buszra száll. (Így adódik az összehasonlítás.) A végén akkor és ott  is a  buszt választjuk többen,  amikor és ahol  egyébként lenne (még) alternatíva.

Történt, hogy órákat kellett volna a vonatom csatlakozására várni. Megnézem hát az induló helyközi autóbuszokat. Az egyik a célállomás felé tart sok kitérővel, de egészen odáig nem megy. Összesített menetrend és forgalmi iroda hiányában a sofőrt (egyben kalauz, takarító, pénztáros stb.) bombázom kérdéseimmel. Végtelen türelemmel, remek tájékozottsággal válaszolgat. Végül ezt ajánlja: Sz...-ig tessék velem jönni, közben a tájban gyönyörködni. Ott csak egy pár percet kell várni, máris lesz K. felé csatlakozás. Megköszönöm, felszállok. A még tar fák helyett/mellett őt figyelem. Megelégedéssel nyugtázom, hogy mindenkinek előre köszön. Tőle a hölgyeknek korukra, öltözetükre való tekintet nélkül Csókolom! dukál. Nyugodtan, biztosan veszi a kanyarokat, az utolsó pillanatban érkezőket előzékenyen megvárja (belefér a munkaidejébe, a menetrend így is teljesíthető). Elérkezünk Sz.-ra, ahol sokan befejezik az utazást. Ő még vár, szót vált a kollégákkal, majd odalép hozzám: - Egy kék vagy narancssárga kocsi jön B. felől, arra tessék felszállni. - Mosolyog és jó utat kíván. Én pedig örömmel nyugtázom, hogy lám, így is lehet! Ennek a sofőrnek szemmel láthatóan nem kényszerű robot a munka, hanem hivatás!