Húsvét közeledik, a kereszténység legnagyobb ünnepe. A karácsonyi születés  misztériuma után a feltámadás csodája. Minden halandók örök reménysége. Erőt és hitet adó éltető ereje. De mit adhat nekem, a mindig kétkedőnek, a zsidókból és keresztényekből összegyúrtnak, a magát mindenhonnan kívülállónak érzőnek? Elgondolkodom  a dolgokon. Hátha meglelem a válaszokat valaha valahol!

Azt hiszem, jobbnak, tisztábbnak, őszintébbnek kellene lennie mindenkinek. Meghallani mások panaszát, érzékenynek lenni gondjaik iránt. Közösen keresni és meg is találni a segítés módját, forrásait. Mert felhalmozni, birtokolni egy kicsit kevesebb is elég lenne, s akkor jutna tán a ma még szűkölködőnek is. Persze nem hagyható figyelmen kívül a szűkölködés oka sem. Nem akar, nem tud dolgozni, valóban keresett, de nem talált munkát, vagy soha nincs ott, ahol és amikor próbálkozni kellene, bizonyítani lehetne. A hajléktalan, a munkanélküli, a segélyre szoruló, a börtönben vegetáló, az elvonón hánytatott, a rehabilitáción foglalkoztatott, az elfekvőn felejtett, a családból kiszorult-kilökött-kiutált is ember. Ember, csak más. Tehet róla, nem tehet, példa ő is, legfeljebb elrettentő. De ilyen voltában is figyelmeztet. Akár nekem is helyet szoríthat maga mellett...

Mikor jön egy vagy több MEGVÁLTÓ, bűneinket átvevő, azokért magát feláldozó emberebb ember? Mi lesz addig? Mi lesz azután? Mi dolgunk a világon csodák nélkül? Mit kell tennünk a mindennapokban, a valamennyiünket meghatározó tér- és időpillanatban? Ki mutat utat? Ki ad példát? - Senki? Sebaj, ember vagy magad is, ember vagyok én is! Csináljunk csodát együtt, hogy végre kiléphessünk a mindenféle nyavalyákból, a posványból, a hazugságból, a bajból és bánatból!
Húsvét közeleg, a feltámadás ideje! Szenteltessünk barkát, főzzünk sonkát, süssünk kalácsot, de juttassunk belőle másoknak is, hiszen          "jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek"!