Az ember mindig valamilyen okból és valamilyen konkrét cél eléréséhez veszi igénybe a tömegközlekedést.  Az ok, hogy se ő, se közvetlen hozzátartozói nem rendelkeznek autóval, jogosítvánnyal, mindkettő megléte esetén elegendő pénzzel a tankoláshoz, a parkoláshoz, a biztosítási díj, az adó stb. befizetéséhez. Ily módon nem sok válogatási lehetősége van, ha dolgai lakása vagy lakhelye elhagyására késztetik. De mi történik ilyenkor?

Vegyük elsőként a (még közlekedő) vonatot. Menetrend tanulmányozása, megközelítőleg ideális járat kiválasztása, jegyváltás, indulás. Eddig rendben. A Budapestről (vissza)induló vonat azonban  várat magára. Már az is több, mint bosszantó, hogy egyenmellényes, nem túl udvarias valakik útját állják a Keletiben, ha a reménybeli utas a vélelmezett indulási helyet meg szeretné közelíteni. Marad számára a további várakozás a tábla előtt sok sorstárssal együtt. Az információt késve jelzik, utána csak futva lehet elérni a vonatot, vagy még úgyse. Esetünkben megtaláltuk a sínt, ahonnan indulni kellett volna, de nem állt be a szerelvény. Amikor végre megjött, várakozni kellett még egy kicsinyég, ki tudja, miért. (Forró volt a kávé? Júliusi hófelleg sötétítette el az eget? - Nem kötötték az orrunkra!)  A célállomásra végül 25 perc késéssel érkezett, miért is visszafizették mindenféle magyarázat nélkül a pótjegy árát. Megjegyzem, Vaskó úr nem volt jelen, ő csak a televízióban hajlandó nyilatkozgatni, ott viszont a kelleténél 100 százalékkal gyakrabban és fölöslegesebben.  Azt még hosszas töprengés után sem sikerült megfejtenem, hogy a nevezett úr a MÁV mínuszából milyen arányú részt vállal át, esetleges sztrájkfenyegetés mellett?

Van az úgy, kérem, néha, hogy az ember az előbbinél rövidebb útra indul. munkába,  postára, piacra stb. Ilyenkor a helyijáratot szeretné igénybe venni. A minap  jópáran összejöttek, szóba is elegyedtek egymással a (hiába) várakozók. Szó szót követett, mert méltánytalannak  ítélték meg a kórházi járat kimaradását. Mire valaki megjegyezte, ugyan hagyják már a morgolódást, hiszen nem első, nem is egyedi az eset. Ő korábban már vette a bátorságot, hogy a központban tegyen panaszt. Hát uramfia, mit látott? A sofőrök békésen verték a blattot,  közben elfelejtették, hogy idő van!  (Idő lett volna!)
  Engem speciel az is érdekelne, hányszor nézik el mindezt a főnökök? Netán meddig maradnak a főnökök meg azok főnökei háborítatlanul a helyükön?   Vagy még meg is jutalmazzák maguk magukat a dráguló üzemanyagok takarékos felhasználásáért?