A fenti címmel mutatta be első alkalommal a képeit Szász János András a komlói Közösségek Házában.  Két fiatal lány, Kiss Anikó és Falusi Éva hegedűjátéka nemcsak őt, hanem  a közönséget is köszöntötte. A megnyitó tisztét Molnár Pál vállalta, aki maga is fest, ezért volt bőven  mondanivalója a műalkotás születéséről és funkciójáról.                  

András képeit nehéz lenne tömören jellemezni: ügyesen elkerülik a bármiféle izmusba  sorolás lehetőségét.  Legtöbbjük  belülről motivált, absztrakt, mégis jól követhető rendet  mutat. A    nonfiguratív kompozíciók geometriai formákból és visszafogott színekből állnak össze. Lényegre törők, szavakkal kevéssé visszaadhatók. Nyugalom, béke, harmónia árad belőlük, máskor lázadók, elutasítók. Az utóbbira a halál témakörével foglalkozó a példa.   E sorok írójának leginkább a Ritmusok és a Kitörés c. tetszett.
A meghívón Szász János András így fordul a  reménybeli érdeklődőkhöz: "Olyan jelrendszernek a részesei lehetünk, amit mi hozunk a felszínre abból a forrásból, ahol minden létezik. Léteznek és meglapulva várnak a szellemvilágban, hogy áthozzuk ide az anyagi világba. És mit  kezdünk ezekkel a megfogalmazásokkal, az már csak rajtunk múlik. Ha már rést tudunk ütni a tudatalattinkban eszközök segítségével, akkor meg kell próbálnunk használni őket, hogy mások is tapasztaljanak a jelenségekből saját javukra." Ehhez azonban újra és újra el kell merülni - lehetőleg egyedül - a képek sajátos világában.