Jó hetven évvel ezelőtt Szabó Lőrinc lánya, kis Klára - megtapasztalván, hogy se apjának, se anyjának nincs pénze még irkára sem - így fakad ki  csodálkozva: "Egy rendes házban legalább száz pengő/ mindig kell, hogy legyen!" Nem sokkal korábban a Nyugat első számának olvasói Móricz gyönyörű novellájában követhették nyomon, mint keresi sírva-kacagva anya és fia a hét krajcárt, tűvé téve érte az egész lakást. Mire pedig előkerült a szappanra való, mihaszna, mert közben beesteledett, s a lámpából is hibádzott az olaj...

Nem egészen véletlenül jutnak eszembe ilyen és hasonló történetek most, amikor napról napra hallok, tapasztalok  hasonlókat. Van azért némi különbség a régiek és a maiak között! Most  ugyanis az egyik véglet a mélyszegényég, a növekvő mértékű állásvesztés, a hitelek és közüzemi díjak miatti adósságválság, miközben... Miközben még mindig (ha nem jobban) jelen van a pazarlás, a korrupció. Magam - nem lévén közgazdász - nem látom át a makrogazdaság helyzetét és az azokból következő teendőket. Van viszont néhány azonnal bevezetendő ötletem, javaslatom.  
Például a mindenféle pályázatok ügye. Ha van pénz, a protekciót kizárva oda kell adni annak, aki tud vele mit kezdeni - a végeredménnyel persze szigorúan elszámoltatva. Ne élősködjön rajta a projekt kiagyalója, a tender kiírója, a jelentkezők elbírálója stb., stb.  Nem, nem végeznek produktív munkát, nincs rájuk szükség!! Ahogy haladék nélkül megszüntetnék mindenféle tanácsadást, legyen szó tudósról, (ál)szakértőről, zsíros állásról infrastruktúrával és további tanácsadónak álcázott unokaöcsről stb., erre (= a nullára) szakosodott, valójában semmihez nem értő, semmivel nem foglalkozó cégről, jogi vagy természetes személyről, bárkiről. Hasonlóan kezelném az egyre szaporodó ún. háttérintézményeket, irodákat, nem tudom micsodákat. A megtakarítás - állítom - százmilliárdokban lenne mérhető. De nem adnék állami pénzt sem a pártoknak, sem az egyházaknak - éljenek meg saját csapatuk támogatásából, a velük szimpatizálók 1-1 %-ából. Még a közpénzből finanszírozott rendőrségnek sem le(het)ne "kerete" a (be)súgók és hasonlók díjazására. Tegye mindenki a dolgát, értsen ahhoz, amiért fizetik. Ha nem, akkor mit keres ott? És persze a korlátozott jogkörű  köztársasági elnök sem utazhatná körül  a világot sem túrabakancsban, sem öltönyben. Ajánlanám neki saját zsebből a különböző utazási irodák ajánlatait.
Hirtelen felindulásból egyelőre ennyit teszek közzé azokból a javaslataimból, melyekre a  pénz racionális beosztásával naponta hivatásszerűen foglalkozó háziasszonyként magam jöttem rá. Akár klubot is szervezhetnénk a hasonló felvetések megvitatására - virágkompozíció és mindenféle repi,  tiszteletdíj és egyebek  mellőzésével azzal a céllal, hogy házunk, Magyarország végre tényleg tiszta és rendes legyen..