Sokszor kárhoztatjuk - okkal, ok nélkül - a mai fiatalokat. Mindaddig, amíg rá nem csodálkozunk értékeikre. Ez történt tegnap, amikor a hagyományokhoz híven immár negyedszer rendezték meg a József Attila Könyvtár Muzeális Gyűjteményében a Fiatal Komlói Alkotók Kiállítását. 

 A rengeteg érdeklődő alig fért be a terembe, ahol a falakon körös-körül festmények, rajzok, fotók várták, hogy minél többen minél tovább nézegessék őket. Hogy megcsodálva valamennyit, elgondolkozzanak  üzenetükön, alkotóik témaválasztásán, módszerén, illetve azon, ahogy világukat látni és láttatni képesek, felvillantva tehetségüket, megismerve-megismertetve  bontakozó önmagukat.

A szép napot  üdvözlő szavaival és a kiállítók bemutatásával az intézmény vezetője, Jakab Józsefné Rózsa kezdte.

Húszan, köztük egy kattintani tudó óvodás kislány, hozták el munkáikat (Bálind Zsolt, Baráth Csaba, Breszkovics Bernadett, Gergász Tamás, Gyertyános Tímea, Hideg Sejla Regina, Juhász Krisztina, Mács Péter, Major Andrea, Molnár Tamás, Neumayer Ágnes, Pintér Sándor, Sóki Tamás, Szabó Dominik, Szántó Anna, Szász János András, Szutor András, Törteli Viktória, Ujfalusi Máté, Welczenbach Tamás).

 A közönséget az EFAMI (Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Intézet) szaxofon kvartettje (Bartos Ferenc, Császár András, Dömösi Tamás, Róth Zoltán) köszöntötte  nagy elismerést és tapsot kiérdemelten.

Megnyitó gondolatokat, mint a korábbi években mindannyiszor, dr. Szakács László alpolgármester mondott, közvetlen egyszerűséggel. Kiemelte, hogy elidegenedő századunkban mennyire fontos szerepe van a művészi törekvéseknek, amelyek segítenek kezet nyújtani a másiknak, közös elmélyedésre, közös munkálkodásra, felelősségvállalásra serkentve a szépre-jóra nyitottakat. Ezután ismét Rózsa vette át a szót, köszönetet mondva mindenért, ajándékot átadva. Zárszóként pedig Bródy János szavait idézve kívánt további sikereket az addig szorongó-várakozó ifjaknak: "Ne kérdezd, honnan fúj a szél,/ figyeld meg jól, miről beszél./ S ha érted az összegyűjtött hangokat,/ Találd meg köztük önmagad."

Önkényesen a végére hagytam Rácz Milánt, aki saját versével mutatkozott be. Az eredeti terv szerint ő a zenészekkel együtt csupán közreműködőként köszöntötte volna a megjelenteket, mivel azonban tökéletesen kiérlelt gondolatait magas színvonalon öntötte formába, úgy gondoltam, írásának ultima ratioként itt a helye! Mindenkinek című költeménye korunk lírai  tükre:
 
 Nem láthat mindenki szépet.
 Az ember szempillái tövisként szúrnak,
  Hiába nézi, unalmasság s gyötrő képek
  felett gyűrűzik a műtermi falfehér igazi búja.

  Nem hallhat mindenki éneket,
  Azt az élet maga komponálja,
  S ha a szimfóniák varázsa utcazajtól széthessen,
  győz a monoton, halkul a hegedű és a négy évszak oboája.

  Az anyag lüktetését tapintani nem tudja mindenki,
  a kezek inkább húznak, elvesznek és ütnek.
  Páran mégis mertek az idő elé szobrot kitenni,
  S a kopott kéreg alatt most is agyag- és bronzálmot szülnek.                                                

  Nem olvashat hitet vagy tapasztalást mindenki.
  Sokan inkább menekülnek elméjük szomjazásától.
  Pedig Rimbaud, József és Kundera hirdeti,
  aki érti szavuk, az nem fél a sors borzadásától.

  Hisz mit ér a világ nélkül az alkotás,
  amikor minden szem, száj és fül bezárul?
  S mit ér az alkotás nélkül a világ, ha mondják:
  a lét titka még milliárd, s nélkülük fel nem tárul.