Szőkék, barnák, feketék, sapkában, olykor szemüveggel, festett farsangi maszkban. Mosolyogva, sírva, halaszthatatlan tevékenységbe merülve, néha a fotósnak pózolva. Kislányok, kisfiúk egyedül, testvéreikkel, szüleikkel. Egyik eszik, másik iszik, cumizik, egyik örül, másik elpityeredik, de legtöbbjük tágra nyílt szemmel ártatlanul  csodálkozik a nagyok világára, amelyből sokáig csak lábakat lát, mint Szabó Lőrinc Lócija.

Egyben mind hasonlítanak: gyerekek, akikből minden lehet.

Május 31-én, gyermeknapon több mint 600 fotót mutatott be városunk profi módon dolgozó,  (de forma szerint amatőr) fotósa, Nemesi Árpád a Muzeális Gyűjteményben megrendezett kiállításán. Hosszú hónapok munkája, nemegyszer értetlenség után állt ki a nagyközönség, főként az érintett családok elé, hogy más optikából (is) láthassák gyermekeiket, unokáikat, a csillagszeműeket abban a közintézményben, ahová többen eddig még soha nem jöttek el. Találóan Csillagszemek címmel hirdette az alkalmat a jól sikerült meghívó. A megnyitóra ellenszolgáltatás nélkül eljött a Komlón már korábbról ismert Rácz Milán, aki ezúttal mi más témát választhatott volna, mint a gyermekeket. Kedves műsort adtak a belvárosi óvodások Árpi bácsi óvónő lánya és kolleganői odaadását dicsérve. A kicsik virággal köszöntötték a fényképész bácsit, aki cuppanós puszival, felesége finom süteményekkel viszonozta a produkciót.

Jakab Józsefné beköszöntőjében Szép  Ernőt idézte:

                              Hallod, ne hidd, mi rút, mi vad,
                              Mi undort és gyötrelmet ad,
                              A fényképed meg a tavasz,
                              S az Igazság, az az igaz.

                              Csak ami szép, jó, mindig az,
                              Mit álmodtál, az az igaz,
                              Mi nem divat, mi nem haló,
                              Az, ami örökkévaló.

                              Csak a kedvesség, az öröm,
                              A pardon meg a köszönöm,
                              A gyöngédség, a figyelem,
                              Csak az az igaz idelenn.

                              Csak a segítség, a vigasz,
                              A barátság, az az igaz,
                              Csak a gyémánt-szeretet,
                              Mi a szívekre veretett.

Néhány szó erejéig Árpi bácsi is magához ragadta a mikrofont, hogy üdvözölje a megjelenteket és megköszönje a kicsik virágait és a rajzaikkal ékesített, köszönetüket kifejező könyvet. Ő azért amatőr, mert soha nem pénzért, nem ellenszolgáltatásért dolgozott a város érdekében, hanem mindössze köszönömért. Azt most - nagy örömére - megkapta. (Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy a város vezetői nem képviseltették magukat, noha mindenkor számít(hat)nak Nemesi Árpádra!)

A program - a gyermekekre tekintettel - végig laza volt. Az 5x5 képet tartalmazó tablókon  mindenki igyekezett megtalálni a család büszkeségét. Az apróságok között volt, aki vígan mozgott a szaxofon kvintett vidám zenéjének ritmusára.

Az egyik csöpp látogató pedig mindent megnézett, mindent megvizsgált - sajátos békaperspektívájából, miközben nagymamája segítségével körbetipegte a termet. De egyszer ő is nagy lesz, közénk tartozó igaz ember!  Ebbéli reményem legyen az idei gyermeknap méltó üzenete!