Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Hírek
Híreink Bemutatkozás Kapcsolatok
Máriabesnyői harangjáték

Harangjátékkal gazdagodott a Máriabesnyői Kegytemplom.

Gáspár István Plébános Úr kezdeményezésére egy régi álom teljesült Máriabesnyőn: Krisztus Király ünnepén megszólalt a kegytemplom tornyában az új harangjáték (Krisztus Király ünnepe mindig az egyházi év utolsó vasárnapján van, ami idén november 20-án volt, az új egyházi év mindig az első adventi vasárnappal kezdődik)! Az idősek, a régi gödöllőiek – máriabesnyőiek még emlékezhetnek rá, hogy a háború előtt volt már Máriabesnyőn harangjáték, csak a háborút követően eltűnt.
Aki kíváncsi az új harangjátékra, meg szeretné hallgatni, annak reggel 6 és este 10 óra között, valamelyik „egész órakor”, pontosabban előtte 2 perccel, óra 58 perckor a Máriabesnyői Kegytemplom közelében kell tartózkodnia. Minden egész órában szól a harang a templom tornyában, és ezért van a harangjáték 2 perccel előbb, hogy a két harangszó ne zavarja egymást.
Napközben a „Boldogasszony Anyánk” dallama hallatszik (Mielőtt Kölcsey Ferenc: Hymnusz-a lett a magyar Himnusz, ezt tisztelték a hazánk fiai himnuszukként!). Reggel 6 órakor a „Jézus életem, erőm, békém…” kezdetű ökumenikus „Taize-i” énekkel kezdődik a nap, délben a lourdesi (Lourdes: dél-franciaországi Mária kegyhely) Ave Maria – Üdvözlégy Mária – dallamait halljuk. Este 7 órakor a „Te vagy földi éltünk vezércsillaga…” kezdetű régi magyar Mária ének harang hangjai csendülnek fel, míg a napot este 10 órakor a „Te vagy a fény, a szívemben Jézus…” kezdetű taizéi ének dallama zárja. Vasárnap és ünnepnap de. 9 és este 6 órakor az ünnepnek megfelelő ének dallamait hallhatják a szentmisére igyekvők, vagy az arra járó érdeklődők.
Remélhetőleg nemcsak a máriabesnyői híveknek, hanem minden gödöllői polgárnak, arra járó zarándoknak és turistának kedves színfolt, szívet melengető érzés lesz, ha ezt a kis harangjátékot meghallgatja. Örüljön velünk Mindenki, hogy Gödöllő városa és a Máriabesnyői Egyházközség ismét gazdagodott, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is!