Mint egy atommáglya

Megható öröm, nem csekély élmény volt újratalálkozni a Királyi Kastélyba látogató Juhász Ferenccel, aki a 60-as években, mikor a kortárs magyar irodalmat olvasni kezdtem, talán a legnagyobb költőnknek számított, sőt, előbb, az 50-es években is jelentős sikereket ért el. Hömpölygő, határtalan verseiből nem egyet kívülről tudtam, szavaltam és sírtam: „…naponta lerogyok, száz golyó szügyemben, naponta fölkelek, százszor teljesebben…”
-Ön már az első kötetéért Kossuth díjat kapott…
-Nem. A harmadik kötetem volt az Apám, aminek a megjelenése után a Kossuth díjat kaptam. Az első könyvemet Szárnyas csikó címmel jelentette meg még 1949-ben a Franklin kiadó. Mit gondol, ki volt ennek a könyvnek a három lektora?
-Nem tudom.
-Schöplin Aladár, Keresztury Dezső, Vas István.
-De mégis, rendkívül fiatalon…
-Huszonkét és fél éves voltam 1951 márciusában, mikor a Kossuth díjat átvehettem. Mentem az utcán, szembejött Veres Péter. Körüljárt, mint egy csikót a vásárban. Rám nézett meleg szemekkel, és azt mondta: téged most egy nagy öröm fog érni. Aztán hivatalos értesítést is kaptam a minisztériumtól… hogy is hívták akkor? Népművelési Minisztérium, igen… Velem minden olyan hamar történt…
-Sokáig a Szépirodalmi Könyvkiadóban dolgozott lektorként…
-Akkor már, mikor odakerültem, nehéz idők jártak, folytak a politikai tisztogatások, perek. Találkoztam a körúton Illés Endrével és Vas Istvánnal. Megkérdezték: mit csinálsz mostanában? Mondtam, hogy nem csinálok semmit. Azt nem lehet, mert tudod, hogy milyen idők vannak. Vagy fordítasz, vagy eljössz a Szépirodalmihoz. Hát, elmentem a Szépirodalmihoz, és ott huszonöt évet eltöltöttem. Negyven évet voltam összesen szolgálatban, tizenöt évig még az Új Írás főszerkesztőjeként. 1991-ben szűnt meg az Új Írás. Nem tudtuk megmenteni, íróktól próbáltam pénzt összeszedni a fenntartásához… Búcsúszámot csináltam, benne indulatos, feszült elköszönő levelemmel, és elmentem nyugdíjba. Nem jó nyugdíjas költőnek lenni!
-Miért?
-Jobb, ha kötött az ember. A kötöttség a nyugdíjjal megszűnik. Most minden reggel rám néz otthon az íróasztal: gyere ide…! Nem jó. Hetvennyolc évesen egy költő nyaktól felfelé olyan, mint egy atommáglya. Állandó versképző állapotban. De nyaktól lefelé meg: mint egy temető…
-Tavaly Ön lett a Prima primissima irodalmi kategóriájának fődíjasa…
-Azt megkérdezték előre, hogy vállalom-e a jelölést. De az eredményt még akkor se tudtam, mikor beültem a Nemzeti Színházba a díjkiosztó ünnepségre. Egyszer csak hallom a nevemet. Hát én majd’…!
A szót, amit mondott Juhász Ferenc, a tévében kifütyülik, én itt kipontoztam – hogy a szerkesztő így hagyja-e, nem tudom.
Juhász Ferenc nem egyedül jött el a kastélyba, de a vele tartó Ördögh Szilveszter író olyan szerényen meghúzódott a háttérben, hogy szót se válthattunk. Ördögh Szilvesztert A csikó című novelláskötete avatta íróvá 1973-ban. Tizenegy könyve jelent meg eddig, legutóbb 2000-ben az Eretnek írások című gyűjtemény. Ő is könyvkiadói lektori múltat tudhat magáénak: a Magvető Könyvkiadónál dolgozott 1983-ig. Akkortól megszűnéséig rovatvezetője volt az Új Írásnak. Jelenleg, 1988-tól a Tekintet című folyóirat főszerkesztője