Fábri Mihály és Heltai Miklós Gödöllő várossá válásáról.
Megélték, megírták, emlékeznek.

Negyven év telt el Gödöllő várossá nyilvánítása óta. A sorsfordító eseményről városunk két kiemelkedő pedagógus egyéniségével beszélgettünk, akiknek a neve összefonódott Gödöllőével, és felnőttként, aktív részesei voltak az eseményeknek, s mindketten szerzői az első alkalommal 30 évvel ezelőtt, a várossá avatás 10. évfordulójára megjelent, Gödöllőt bemutató könyvnek.

- A városi cím hosszú folyamat eredményeként született meg – mondta Heltai Miklós, a Török Ignác Gimnázium egykori igazgatója, aki 1973-tól 2003-ig vezette az intézményt. – Sok történelmi előzménye volt annak, hogy Gödöllő városi rangot kapott. A török kiűzéséig ugyanis mezővárosi rangja volt Gödöllőnek, utána úrbéres hely lett, de a későbbiekben is élt a nép emlékében, hogy valaha város volt. A központi szerepét azonban nem vesztette el, mert a XIX. századtól járási székhely, közigazgatási, közlekedési központ lett. Pest közelsége, az akkor még szinte érintetlen természet, a kastély megléte közkedvelt üdülőhellyé tette.
- A második világháború után hogyan nézett ki Gödöllő?
- Megőrizte falusias képét, jellemzően földművelésből éltek az emberek, kicsi volt az ipar. Az „ősi” gödöllőiek a Szilhát, a Petőfi, az Ádám, az Éva utca környékén, a Rögesben és az Alvégen laktak. A várossá válásnak nagy lökést adott, hogy az ötvenes évek elején idetették az agráregyetemet. Egyre több értelmiségi költözött ide. A szocializmus idejében valóban nagy rangot jelentett a városi cím. Ez elsősorban az anyagiakban mutatkozott meg. Az akkor még nagyközség teljes lakossága, értelmiségiek, parasztok, munkások egységesen támogatták a törekvést. Persze az államnak is fűződött némi érdeke a várossá avatáshoz; jó propaganda volt, s nagyobb befolyásra tehettek szert a térségben.
- Milyen előnyökkel járt a városi cím megszerzése?
- Számos iskola, közintézmény épült a hatvanas évek vége felé, és a hetvenes években. A Légszesz utcai iskola, a mai Hajós, a Petőfi iskola Munkácsy utcai épülete, az Erkel iskola, illetve az Egészségház helyett elkészült az új egészségügyi központ, a mai Tormay. A hetvenes években elkezdődtek a nagy építkezések, sorra emelték a panelépületeket. Már akkor sokan ellenezték, a gödöllőiek nagyon féltették a parkokat. Voltak azonban visszamaradások is. Ezek közül a legfontosabb a közművek kiépítetlensége volt, s a legnagyobb lemaradás a csatornázásban mutatkozott meg. Ezen a téren a rendszerváltozás, az önkormányzatiság kialakulása után következett be fordulat, a kilencvenes évektől már emberközpontú, tervszerű fejlesztések valósultak, valósulnak meg.

Fábri Mihály közvetlenül tapasztalta meg negyven ével ezelőtt, hogyan is lesz egy nagyközségből város, akkoriban ugyanis aszódi járási tisztviselőként dolgozott.
- Óriási dolog volt a várossá nyilvánítás. Pest megyében akkor négy város működött, Vác, Cegléd, Szentendre és Nagykőrös után, ötödikként kapta meg ezt a címet Gödöllő. Ezzel egy időben, pedig megalakult a kibővített gödöllői járás is. Az ide tartozó települések száma 13-ról 26-ra nőtt. Döbbenetes volt, mert bár a szervezés már régóta folyamatban volt, mindenki, még a közigazgatásban dolgozók is, csak néhány nappal az esemény előtt értesültek minderről. Én akkor az Aszódi Járási Tanácsnál dolgoztam, és emlékszem, hogy karácsony előtt, december 23-án tájékoztattak bennünket. A Járási Tanács Aszódról Gödöllőre költözött, itt létre kellett hozni a Városi Tanácsot, és persze az a városi pártbizottságot. Persze azt mondanom sem kell, hogy mindezt úgy, hogy január első munkanapján már az új helyen, az új rendszerbe igazodva kezdtük meg a munkát! A kibővített, összevont Járási Tanács változatlanul a Húszas bolt feletti szecessziós épületben működött, a Városi Tanács pedig a Szabadság téren, a községháza épületében működött tovább.
- Sokat hallani arról, hogy valójában nem is voltak meg a várossá válás feltételei…
- Ez egy nagyon érdekes dolog. A háttér valóban hiányzott, de ahhoz, hogy kialakulhasson, szükség volt az emelt városi költségvetésre, amely lehetővé tette a szükséges intézményi háttér létrehozását. Mi volt adott? Itt volt az egyetem, a Ganz és a gépgyár, és itt volt a kastély, benne a szovjet laktanyával, amivel meg volt kötve a város keze. A szovjet parancsnokság ugyanis kikötötte, ott csak olyan intézmény lehet, ami minimális mozgással jár a kastély területén. Ezért esett a választás a szociális otthonra.
- A várossá válásnak voltak árnyoldalai is…
- Ez a folyamat is járt olyan következményekkel, amelyek fájó emlékként maradnak meg az emberben. A város arculatának megváltozása sokakban kelt rossz emlékeket. Ennek egyik állomása volt például a Szabadság tér átalakítása, amikor a szép park a hatalmas fáival áldozatul esett az áruház építésének.
- Hogyan élték meg a várossá válást a gödöllőiek?
- Nagy örömmel és megelégedéssel. Addig egy fura helyzetben voltunk, amelyet mindannyian éreztünk, mi voltunk a világ egyetlen egyetemi faluja. Itt volt egy hatalmas szellemi kapacitás, amit nem tudtunk a település érdekében kamatoztatni, mert az infrastruktúra olyan gyenge volt. Az egyetemmel például nem volt közvetlen összekötő út, csak a vasút állomás mögötti kerülővel lehetett megközelíteni. Mindenki várta a fejlődést, és persze voltak sokan, akik azt hitték, hogy ez rövid idő alatt végbe fog menni. Valójában el kellett telnie néhány évnek, hogy látható eredmények legyenek.