Kislányával és a sporttal teljes Pálfi Judit élete
Néhány héttel ezelőtt új sorozatot indított a Gödöllői Városi Televízió. A Gödöllői portrék című műsor a városunkban élő ismert személyiségeket szólít meg. Az interjúkat az adásokat követően rendszeresen olvashatják majd lapunkban.  Az első műsor vendége Pálfi Judit vívó, paralimpikon volt.
- Néhány éve élsz Gödöllőn. Hogyan kerültél ide?
- Lényegében a sógornőmék után jöttünk. Ők költöztek ide, s amikor meglátogattuk őket, nagyon megtetszett a város. A XV. kerületből, tősgyökeres budapestiként költöztünk ide az Öreghegyre 1999-ben. Telket vettünk és építkeztünk. Előtte nem is jártam itt. Megtetszett ez a családias légkör. Gödöllő egy nyugodt kisváros. Pest nyüzsgése már nem volt vonzó a számomra, s itt megtaláltuk a nyugalmat. Csodálatos a kastély, a könyvtár. Jó látni, hogy milyen sokat fejlődött a város amióta itt vagyunk, s ami az én számomra fontos, óriási előrelépések történtek az akadálymentesítés terén is. 2000-ben a város létrehozta az Együtt élünk Alapítványt. Ennek én is a kurátora vagyok. Egy évvel később készítettünk egy felmérést, s döbbenetes volt, hogy jóformán egyetlen akadálymentes közintézmény sem volt a városban. Azóta akadálymentes lett a Művelődési Központ, a Városháza, megépült ez a gyönyörű könyvtár, ami szintén akadálymentes, ugyanúgy mint a posta, sőt valamelyik nap egy olyan városi buszt is láttam, amire fel lehet szállni kerekesszékkel is.
- Hogy érzed, hogyan változott az emberek mozgáskorlátozott társaikhoz való viszonya?
- Sok a pozitív változás. Hozzám is egyre többen önnek oda, hogy nem kérek-e segítséget. Az emberek egyre nyitottabbak és segítőkészebbek lettek
- Sokan tudják a városban, hogy ezüstérmes paralimpikon vagy, s világbajnok is. Hogyan kerültél kapcsolatba a sporttal, a vívással?
- 1991-ben volt egy autóbalesetem. Ezt megelőzően már meghatározó volt az életemben a sport, kosárlabdáztam. '91 után Szekeres Pali felajánlotta, hogy menjek vívni, s kapok egy profi kerekesszéket. Lementem vívni, s ott ragadtam. Az első jelentős eredmény, az a '96-os atlantai paralimpiai ezüstérmem. Azután jöttek az eredmények sorban.
- Tőr és párbajtőr a két fegyvernemed.
- A parasportban mindenkinek két fegyvernemet kötelező vívni. Női kerekes székes kardvívás még nincsen.
- Melyik a kedvenc?
- A tőr a kedvenc fegyvernemem. A párbajtőrt én könnyebbnek tartom.
- Pestre jársz edzeni…
- Az edzőm Pesten dolgozik, s én is a Törekvés paralimpiai sportcentrumban edzek.
- Szeretném, ha egy kicsit bemutatnád nekünk ezt a sportot!
- A felszerelések ugyanolyanok, mint az ép vívásban, csak rögzített páston vívunk. Három kategória van, A, B, és C. Az a sérülési foktól függ, hogy melyik kategóriába sorolják az embert. Én B kategóriás vagyok, ide általában a harántsérültek kerülnek. A versenyben ugyanúgy megvan a ranglista, s csoportokat állítanak össze. Először csoportban vívjuk le az asszókat, ami általában 5 tusra megy. Ezután állítják fel a táblát, ott már egyenes kiesés megy. A csoportban, ott mindenki vív mindenkivel, a táblán ha kikaptál, akkor vége, itt nincsen vigasz ág.
- Milyen egy paralimpiai szereplés?
- Ott nagyon bensőséges a hangulat, mindenki nagyon segítőkész.
- Gödöllőn milyen visszhangjai vannak a te paralimpiai szerepléseidnek?
- Amikor meghívtak a Török Ignác Gimnáziumban szervezett lokálpatrióta estre, nagyon fantasztikus volt, hogy ennyien érdeklődtek. Jó, hogy Gödöllőt is méltóképpen tudom képviselni egy-egy világversenyen.
- Gödöllőn a vívás nagy hagyományokat mondhat magáénak, s most már ennek is részese vagy. Szerinted mitől ilyen erős a gödöllői vívósport?
- Azt hiszem nagyon jó edzőgárdát sikerült összeszedni, ide Gödöllőre. A kisiskolásokra ösztönzően hatnak vívóink jó eredményei. Egyre több kisgyerek jár edzeni itt Gödöllőn is, országszerte is, és ezt a Törekvésben is tapasztalom. Bár kerekesszékes ifjú titánok kevesebben vannak. Nekik nehezebb egyedül kimozdulni otthonról. Nagyon fontos lenne a pénzügyi támogatás, hogy el tudjanak jutni az edzőtermekbe, a fiatal sérült sportolni vágyók is. Amíg egy ép kisgyerek felül a HÉV-re és eljut az edzőterembe, addig ezt egy kerekesszékes nem tudja megtenni. Bár az egyesületek kapnak úgynevezett műhelytámogatást, és a Wesselényi közalapítványtól kapunk ösztöndíjat, az eredmények alapján. Ez az én esetemben 20-30 ezer forint körül van. Ez nem nagy pénz, de segítség.
- Mi lenne az ideális, milyen segítségnyújtásra lenne szükség ahhoz, hogy normális körülmények között tudjatok dolgozni?
- Nagyon fontos lenne, hogy legyenek szponzorok. Mivel a parasportolók nem főállású sportolók, hanem mindenki dolgozik, és munka után megy edzeni. Ha lennének szponzorok, akik biztosítanák, hogy csak a sportra tudjunk koncentrálni, akkor még jobb eredményeket tudnánk elérni.  A sport egyébként is nagyon sok segítséget adhat, mint ahogyan nekem is sokat segített a baleset után. S most igazán teljes az életem. 
- Nagy álmod vált most valóra, hiszen megszületett a kislányod. Hogy vagytok most?
- Október 25-én született meg Emma Fruzsina. Az első két hónap nagyon nehéz volt, de most mér végigalussza az éjszakát. Tündéri kislány. Mindenképpen szeretném, hogy sportoljon, ha lehet vívjon, de ha nem lesz igazán tehetséges, akkor más után nézünk. Én látom el őt, de édesanyám nagyon sokat segít.
- Miben változott az életed az ő születésével?
- Most ő lett a legfontosabb a számomra. S bár elkezdtem az edzéseket, ha úgy látom, hogy neki nagyobb szüksége van rám, akkor inkább otthon maradok. Bár nagyon szeretnék Pekingben ott lenni, de már nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy neki mindene meglegyen.