Városunkban sokan ismerik Gaál Noémit a televízió képernyőjéről

 de kevesen tudják hogy vállalkozása van, főiskolára jár és alelnöke a Hermann Ottó Országos Állat és Növényvédő Egyesület gödöllői tagszervezetének.

Ő volt a legutóbbi vendége a városi televízió Gödöllői Portrék című műsorának, melyben pályájáról, Gödöllőhöz való kötődéséről, és az állatok szeretetéről beszélt.
- Hogyan kerültél Gödöllőre?
- Sárospatakon születtem, s a szüleim öt éves koromban döntöttek úgy, hogy én és a húgom jövője szempontjából szerencsésebb, ha valahol a főváros közelében növünk fel. Én már itt jártam óvodába, iskolába és a gimnáziumot is itt végeztem. Nem tartozom a tősgyökeres gödöllőiek közé, de mióta tudatomra ébredetem, gödöllői vagyok. Nagyon szeretek itt élni. Gödöllő a mai napig őrzi azt a barátságos kisváros jellegét - még akkor ha a lélekszám fokozatosan növekszik is - amiért lehet szeretni. Nagyon sok a zöld terület, gyönyörűek a parkok, amelyek bízom benne, hogy a jövőben is megmaradnak. Én nagyon szeretek itt élni, és nagyon szeretem az embereket is.
- Hogyan viszonyulnak hozzád a gödöllőiek?
- Mivel én régebb óta élek itt, mint amióta tévézem, így csak ritkán lepődnek meg azon, hogy gödöllői vagyok. A vállalkozásaim miatt is sokan ismernek, hiszen az üzletben minden nap ott vagyok.
- Az egyik vállalkozás egy videotéka, bár ott minden filmet megnézhetnél, nagyon szeretsz moziba járni...
- Szeretem a mozit, hiszen az egy program, egyfajta kimozdulás otthonról. A gödöllői mozi programját is mindig figyelemmel kísérem, bár ide elsősorban a gyermek műsorok miatt járok. Van egy öt éves keresztlányom, akivel remek program átsétálni és megnézni egy-egy gyerek filmet.
- Televíziós szereplésed Egri János Kérdezz, felelek című műsorával indult. Hogyan kerültél ebbe a produkcióba?
- Érettségi után nem nagyon találtam a helyem. Nem vettek fel a főiskolára, s ott álltam egy érettségivel és egy nyelvvizsgával, amivel 15-16 évvel ezelőtt sem lehetett sokat kezdeni. Elkezdtem dolgozni, majd kimentem három hónapra Angliába. Bár sokféle elképzelésem volt a jövőmről, amelyek között szerepelt a modelkedés is, tele voltam a tinédzser lányokra jellemző önbizalom hiánnyal, kétellyel. Édesanyám ezen úgy próbált segíteni, hogy elküldte a jelentkezésemet egy szépségversenyre. Itt ismert meg ennek a műsornak a rendezője, Bodnár István. Ezután hat évig voltam ennek a műsornak a háziasszonya.
- A külső, az esztétikus megjelenés, feltétele a televíziózásnak?
- Ha azt mondom, hogy nem, akkor az nem teljesen igaz. De azt hiszem, ma már a tehetség és a rátermettség sokkal többet számít.
- A munkáddal kapcsolatban folyamatosan képzed magad...
- Amikor az időjárás jelentés a kereskedelmi csatornákkal együtt átalakult,  és már nem csak szakképzett meteorológusok mondhatták el, nehéz feladatunk volt. Mi nem súgóról dolgozunk, s az időjárás jelentést is mi magunk állítjuk össze. Ehhez kellettek és kellenek a háttér információk. Én a mai napig bejárok az Országos Meteorológiai Szolgálathoz, ahol Nadrai Attilával nap mint nap átbeszéljük az időjárási körülményeket. Sokkal többet tudok egy-egy időjárási helyzetről, mint amit el tudok mondani a rendelkezésemre álló egy perc húsz másodpercben. De hosszú évek kellettek ahhoz, hogy tudjak frontot analizálni.
- A tévézéssel együtt jár, hogy a magánéleted is a nyilvánosság előtt zajlik, nem félsz attól, hogy ez visszaüt?
- Valóban, sokszor nem könnyű ezt kezelni, de elég jó kapcsolatom van az újságokkal, ezért némileg kontrolálni tudom, hogy mit írjanak meg. Botrányos dolgokba nem keveredem, így nincsenek ebből kellemetlenségeim.
- Sok cikk jelent meg mostanában arról, hogy babát, családot szeretnél...
-Igen. Harmonikus kapcsolatban élek a párommal, és valóban ezt tervezzük.
- Két gyermekkori álmod közül az egyik, a televíziózás sikerült. A másik pedig az volt, hogy divattal foglalkozzál valamilyen formában...
- Divattervező szerettem volna lenni. Jól rajzoltam, és úgy gondoltam, majd én kitalálom, milyen ruhákat viseljenek az emberek. Még néhány éve is sokat dolgoztam fotózáson, divatbemutatókon, de erre ma már inkább a tévézés miatt kérnek fel.
- Gödöllőn is volt egy ilyen fellépésed...
- Igen, a kastélyban volt egy jótékonysági divatbemutató, ahol a  beteg gyermekeknek, a Mosolygó Kórház Alapítvány javára próbáltunk pénzt gyűjteni. De itt nem is csak a pénz a fontos, hanem az, hogy az emberek figyelmét ezekre a problémákra irányítsuk.
- Miért érzed fontosnak, hogy segíts másokon?
- Azáltal, hogy tévézek, sokkal inkább eljutnak hozzám ezek a lehetőségek, de azt hiszem, hogy ha nem lennék ismert ember, akkor is megtalálnám erre a lehetőséget, hogy segítsek.
- Nyilván ezért veszel részt a HEROSZ gödöllői tagszervezetének munkájában is, amelynek alelnöke is vagy. Hogy kerültél velük kapcsolatba?
- Egyszer egy újságíró megkérdezte, hogy ha több milliót nyernék a lottón, akkor hol segítenék, akkor azt válaszoltam, - szeretném leszögezni, hogy ugyan úgy megérint egy beteg gyermek sorsa  - hogy én egy állat menhelyet hoznék létre. Ezt meghallotta Pintér Zoltán, aki a HEROSZ gödöllői tagszervezetének elnöke, és aki ezt az egészet a vállán viszi. Megkeresett, és megkérdezte, vállalnám-e ezt a feladatot. Örömmel tettem eleget a kérésének. Igaz, mostanában kevesebbet jutok ki a telepre, de ha tehetem, akkor hétvégeken kijárok és segítek a munkában. Körülöttem mindig voltak állatok, s nem csak kutya, macska, hanem csincsilla, bárány, kecske, sőt volt, amikor tizenhárom újszülött kismalacot cumiztattunk az anyuval meg a húgommal. Ezek mind olyan élmények voltak, amelyek meghatározták az állatokhoz való viszonyomat, megtanítottak arra, hogy az állatok egyfajta különleges szeretetet tudnak adni az embernek.
- Milyen Gödöllőn az állatok és az emberek kapcsolata?
- Sajnos mind a mai napig az emberek egy része nem tudja ezt a kérdést felelősen kezelni. Bár azt tapasztalom, hogy Gödöllőn már nem az a nézet az uralkodó, hogy a kutya csak egy házőrző, és kikötjük, hanem már inkább házi kedvenc helyet foglalnak el a családokban. Most két célunk van, egyrészt egy korszerű állatotthon kialakítása, másrészt pedig egyfajta szemléletváltást szeretnénk az embereknél elérni. Én nem várom el az emberektől, hogy mindenki szeresse az állatokat, és olyan viszonyban legyen velük mint én, nekem elég lenne, ha nem bántanák őket, ha nem dobnák őket az utcára. Ezt a gyermekeknél kell elkezdeni.
- Az állatotthon létrehozásához mire lenne szükség?
- A terület az önkormányzat jóvoltából megvan, de ehhez még sok pénz kell. Szoktunk adományokat, támogatásokat kapni, vannak, akik a rendszer működtetésében segítenek, de ehhez jelentősebb összegre van szükség. Most ez a következő feladat.