Eljött a számadás ideje
 A legtöbben a Török Ignác Gimnáziumban ballagtak: nappali tagozaton 129 diák, estin 20 fejezi be tanulmányait. A Premontrei Szent Norbert Gimnázium két osztályában 62 tanuló búcsúzott az alma matertől, a Református Líceumban pedig 71 diáknak értek véget a középiskolás évek.

A Madách Imre Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben nappalin 2 osztály ballagott, 51 fő készül érettségi vizsgát tenni, estin pedig 33 fő készül a próbatételre. Szakvizsgát 19 karosszérialakatos tanuló tesz, s szakmunkásvizsgázik 24 műszaki számítástechnikus. A Gödöllői Waldorf Általános Iskola és Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói közül kilencen mérettetnek meg az érettségi vizsgákon.
Az országszerte is egyre jobb hírnévnek örvendő, s idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Török Ignác Gimnáziumban minden évben egyre nagyobb tömeg gyűl össze, hogy részese legyen a ballagási ünnepségnek, amelyen négy osztály búcsúzott el az iskolától.
„Az elmúlt éveket nem akárhol, hanem itt töltöttétek el. Itt, ahol Fényi Ottó atya új életre keltette a premontrei iskolát, a premontrei szellemet. Nem lesz mindig egyszerű a krisztusi utat követnetek, azon parancsolat szerint élnetek, hogy úgy szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket. De itt olyan értékeket kaptatok, melyek mindig, minden nehézség közepette eligazítanak. Itt már megtapasztaltátok a krisztusi szeretet ajándékát. Mindig premontreisek maradtok majd“ – így búcsúztak Palicska Anna és Takács Péter, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon XI. osztályosai elődeiktől, a XII. osztályosoktól, kik most, a szombati ballagás során felnőtt életük küszöbére léptek.
Bárdy Péter igazgató ünnepi beszéde, mint már tőle megszokhattuk, nem volt mentes a humortól sem. Elmondta, hogy a tanulók által a ballagásra jó előre készített fogalmazások egyikében ez a kérdés volt olvasható: Mi az, amit a diákok legszívesebben kihagynának a ballagásukból? A válasz: Az igazgató búcsúztató beszéde. Majd még tovább fogalmazási feladatból idézett: A közös élmények során feszültségek is támadtak közöttünk, de soha-sem hagytuk egymást cserben. Jó közösség alakult ki. Őszintén vállalni fogjuk a hovatartozásunk: keresztények vagyunk. Keresztények, akik zokszó nélkül viselik el, ha kell, a megaláztatásokat is.
Eztán már nem idézettel folytatta az igazgató, hanem a maga nevében: én óvatosabban fogalmaztam volna. Nem kijelentő, de óhajtó módban. De mi, nevelőitek is hisszük, hogy az ültetésnek lesz eredménye. Van köztetek, aki könnyedén, gyorsan, és van, aki nehezebben, hosszabb idő alatt hoz majd termést. De hiszem, hogy mindannyian egyformán elegendő tápanyaghoz jutottatok. Nyitva már a kapu. Áthaladva rajta, többek közt Babits szavát tartsátok irányadónak: „ne mondj le semmiről“. Ne úgy, ahogy a televízió sugallja, hogy vegyél meg mindent, fogyassz el mindent, érvényesítsd önmagad, és csakis önmagad. Másokkal együtt, másokért dolgozz. Arany János sorai szerint: „Útjaink százfelé válnak, / De szívünk egy célért dobog…“
Ennek jegyében is a közösségi munkát értékelve elsősorban adta át a dicsérő okleveleket és emlékérmeket. Majd a legizgalmasabb mozzanatra került sor: az évfolyamnak az évek során a tanulásban, közösségi munkában egyaránt legkiválóbban teljesítő diákja a Szent Norbert-díjat, a Szent Norbertet ábrázoló bronzszobrot vehette át. Ezt nem az igazgató, hanem a tavalyi kitüntetett, Szakmány Csaba nyújtotta át a legjobbnak – egyben a kitüntetettek sorában az első hölgynek – , Bobok Annának.
A Gödöllő Református Líceumban két
osztály búcsúzott az együtt töltött hat év emlékeitől, diáktársaktól és tanároktól, az iskolától. A líceum belső udvarában előbb a ballagási tarisznyákat adták át a 11. osztályosok, majd a folyosókat és a tantermeket járták végig a fiatalok. Ballagásuk után adták át a szülők, rokonok és barátok a virágokat, majd a református templomban folytatódott az ünnepség istentisztelettel.
Ezt követően Barthos Zoltánné igazgató a következő gondolatokkal köszönt el a végzős diákoktól:
– Bár minden évben újra elérkezik, mégis egyszeri és megismételhetetlen minden ballagás. Ez az ünnepség, mely egybeköti a visszatekintés, a mi volt és az előre-nézés, a mi lesz pillanatát.
A tanítás folyamata hasonló a harangöntéshez. Egy egész közösség vesz részt az öntőforma kialakításában, majd az izzó érc szinte szétfeszíti a kereteket. Amikor kihűl az öntvény, mindenki szívszorongva várja: megszólal-e a harang, tiszta lesz-e a hangja, messzire hallatszik-e? Volt-e értelme a munkának, a közös erőfeszítésének, a tudás átadásának?
Nálunk most véget ért a harangöntés, a formálás időszaka. A nevelés ideje lezárult, a mi rendeltetésünknek vége. Izgalommal várjuk, hogy megszólaljatok. Hangotok csak akkor lesz tiszta, mesze csengő, ha biztos alapokon áll.
A megbolydult értékrendű társadalomnak szüksége van tiszta hangú fiatalokra, akik felelősen gondolkodnak és cselekednek a közösségért, a társadalomért, a nemzetért.
Reménységgel kérdezem tőletek, akikről most pattant le a formáló kötöttség, tudjátok-e mindazt, amit tudni lehet középiskolás ésszel Istenről, világról, hazáról, családról, életről-halálról? Érccé változott-e a tudás, amit hatévnyi formálás idején kaptatok? Él-e bennetek a felelősség önmagatokért és az emberekért? Bárhová kerüljetek, mindig szükség lesz tiszta értékekre, igazra, jóra, szépre.