Strukturális és morális szempontból is haldoklik a hazai egészségügy. Kórházak zárnak be, az orvosok és szakápolók sok esetben  elavult technikával kénytelenek dolgozni, anyagi megbecsülésük is kívánnivalót hagy maga után. Néhányuknak a paraszolvencia nyújt megoldást a napi forintális problémákra.

Természetesen nem az egészségügy helyzetét szeretném „kivesézni”, nálam szakavatottabbak foglalkoznak vele, a megoldás mégis várat magára.
Néhány gondolat erejéig szeretnék ráfókuszálni a paraszolvenciára, a hálapénz egyre jobban elharapódzó negatív példáira. Ellentéteket szít az egészségügyi társadalomban (vannak osztályok- laboratórium,  radiológia, patológia- ahol szinte ismeretlen fogalom, van ahol napi szinten működik), de a betegek is az erre szánt összeg segítségével szeretnék megvásárolni egészségüket, vagy a megkülönböztetett bánásmódot. Szomorú, társadalom kreálta kórkép- tipikus magyar modell.
Egy szélsőséges és megtörtént esetet mesélt el a minap közeli ismerősöm.
Rokona az egyik hazai kórházban fekszik, gyógyíthatatlan beteg. Egy műtétet kellett végrehajtani rajta, amely néhány nappal, héttel talán meghosszabbíthatja életét, de mindannyian tudják- nem kerülhetik el az elkerülhetetlent. Ennek az alagútnak a végén az örök, ám mégis megváltó sötétség lakozik. Azonban szeretteinkért bármilyen áldozatra képesek vagyunk, hogy magunk között tudhassuk.
Felkeresték a kompetens orvost, aki egy számlaszámot adott meg nekik, amire, ha százezer forintot átutalnak- sor kerülhetett volna az említett beavatkozásra.
Felháborodva távoztak, és másik szakember után néztek… ő olcsóbban „dolgozott”.
Eddig a történet.
A tanulság?!?

Két közmondás és egy megállapítás. A kivétel erősíti a szabályt. Akinek nem inge, ne vegye magára!

Áru és egyben áldozat lett az egészségügy, az egészség és vele az ember, a paraszolvencia, a pénz áldozata… mint az említett példa is mutatja, sok esetben szó szerint áldozata- nincs remény, de fizess!