- Kérem Önöket, vegyék már föl a telefont és tárcsázzanak! Nem hiszem el, hogy nem tudják a megfejtést! Ekkora nyeremény, mindössze egy hívás áráért! Ez a nyeremény csak Önre vár!
Ugye ismerősek ezek a mondatok mindannyiunk számára? Naponta többször is hallhatjuk és láthatjuk a különböző televíziós csatornák nyereményjátékait. Kell ez nekünk?

Olyan időket élünk, amikor a hazai vizuális médiák kíméletlen harcot folytatnak a nézettségi index maximalizálásáért. Alapjaiban addig nem is érdekel bennünk- nézőket-, amíg szórakoztat, tájékoztat a tömegkommunikáció hiteles és becsületes eszközeivel.
Sajnos, egyre nagyobb számban terjednek el azok a műsorok, amelyek az emberi pszichére és pénztárcára fókuszálnak. Kihasználva a hétköznapi átlagpolgár hiszékenységét, tudatosan megcélozva a társadalom nagyobbik hányadát- a közép- és alsó osztályt. Tudván, hogy eme réteg szűkös(ebb) anyagi helyzetéből plusz forrást, és esetleges kiutat- csak ezen nyereményjátékokban nyert összegből remélhetnek. A tévés csatornák erre a célra kiképzett szakembereinek segítsége és egy csinos, dekoratív műsorvezető kisasszony mosolya, dekoltázsa és lehengerlő, „kábító” szövege- szinte már garancia a biztos sikerre. A mit sem sejtő néző máris tárcsázza a- több száz forintjába kerülő- telefonszámot, ahol közlik vele a szomorú tényt: majd legközelebb!
A merészebbek megpróbálják még egyszer, esetleg többször is, mert azt a bizonyos kisördögöt professzionális módon beültették a hiszékeny és reménykedő állampolgár agyába. S, ez a kis jószág ott motoszkál bennünk, és biztat, hogy: majd most… tutira te nyersz… ennyit megérdemelsz... és még hosszan folytathatnánk a sort.
Gondoljanak csak bele a kedves olvasók, naponta hány embert „etetnek” meg ezekkel a mélyreható szakszövegekkel.
Nekünk minden bizonnyal egyik nyereményjáték sem üzlet, hiszen a bevételi oldalunk az esetek 80- 90 százalékában nulla, amíg a kiadásunk olykor már ezres nagyságrendben mérhető. Voltam már én is szenvedő alanya az egyik ilyen adásnak, pechemre nem én voltam a 10. telefonáló, de valószínűleg az utánam következő több tucat „sorstársam” sem volt még az. Kipróbáltam… vesztettem- ezt hívják tanulópénznek!Okos ember a más kárán tanul, én a sajátomon!!!
Ez egy tuti biznisz, kedves hölgyeim és uraim- de nem nekünk!
Az egészben a legszomorúbb az a tény- amivel ilyenkor a szerencsétlen, megvezetett és reménykedő polgárnak azonosulnia kell-, hogy a „piros hetes” ezúttal is az „erősebb kutya” birtokában van. A varázsmondat így szól: - Egyetlen embert sem kényszerítünk arra, hogy velünk játsszon!
… és ettől kezdve miről is beszélünk?!?