10...9...8... és itt álljunk is meg egy gondolat erejéig.  Néhány perc... és  2008- at írunk. A 3. évezred nyolcadik esztendejét.
Illemből és persze én nem vonom kétségbe, hogy tiszta szívből és őszintén is- boldog, békés, szeretetteljes és még sikeres új esztendőt is kívánunk egymásnak... sőt, vannak, akik még fogadalmakat is tesznek!

A hosszú évek tradícióját nincs szándékomban és botor vállalkozás lenne át- és megreformálni.
Mint tudjuk, a magyar nép jámbor és sok- sok bőrt le lehet rólunk húzni. Annál is inkább, mert tudjuk: A remény hal meg utoljára... és mi halálunkig reménykedünk.
Pedig tudjuk és még figyelmeztettek is bennünk időben, hogy nehéz év elé nézünk 2008- ban is, azt a bizonyos nadrágszíjat jelképesen már oly mértékben kell összehúznunk, hogy az anorexiás polgár is hormonzavaros vitamingolyónak fog tűnni mellettünk.
Igen- valamiért valamit. A valamit minden esztendőben elveszik tőlünk és mi- ha füstölögve is-, de odaadjuk, reménykedve, hogy kis országunkat a sok kicsi idővel sokra viszi... de nem így történik.
Mint a jó gyerek, várjuk, hogy honatyáink és honanyáink felmutassák végre a valamit- ért a valami- t... de biztató jel nem érkezik.

"Az ölelésben bőség,
 az igaz ügyben hűség
 voltál.
 Én ezt az arcot már őrzöm,
 Magyarország!
 Hiszek az álmomban egy életen át..."

Énekelte e sorokat is Oláh Ibolya a Magyarország című dalban. A bőséget, a hűséget valóban már csak múlt időben... és őrizve említhetjük.
Ellenben marad a remény mellett az álom, amiről Ibolya is énekel.
Kívánunk egymásnak boldogságot, pedig egyre több magyar család osztályrésze a boldogtalanság, amelynek anyagi és erkölcsi vetülete egyértelmű. Kívánunk békét, mikor ennek ellenkezőjéről hallunk nap mint nap a híradásokból, és békétlenség ural egyre több családot, amelynek a növekvő válási ráta az élő bizonyítéka.
Kívánunk szeretetben teljes új évet, amikor lassan idegen szavak szótárában kell keresnünk ezt az egykoron alapvető emberi tulajdonságot, amikor soha nem látott méreteket ölt a gyűlölet, melynek édestestvérei az előbbiekben említett boldogtalanság és békétlenség.
Olyan negatív töltetű triumvirátus ez, ami után végképp kérdésessé válik egy józangondolkodású magyar állampolgár számára a negyedik kívánalom, a sikeres új esztendő.
A sikeres esztendőhöz béke, boldogság, szeretet és elsősorban egészség szükségeltetik... s, ha mindez megvan, akkor talán a mindennapi betevőre és a feladandó rezsiköltségre valót is megkereshetjük.
Ahhoz azonban munkahelyre, munkahelyekre lenne szükség... szóval, ne is folytassuk, mert ez már maga a 22- es csapdája.
Akkor vajon mit kívánjon a magyar nemzet... az új évre?
Döntse el ki-ki, hiszen szólásszabadság van, és különben is... legalább kívánhassunk... egyszer egy évben.
Jómagam Kölcsey Ferenc: Himnuszának utolsó strófájával kívánok egy olyan új esztendőt, amelytől ha nem várunk semmit, talán a végén még kapunk is valamit... egy békés, boldog és élhetőbb Magyarországot!!!

„Szánd meg isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt.”

Címer: http://freeweb.hu/cimerek/magyar/magyarcimerek.htm