A zenés mise nem újkeletű, több évszázados múltra tekint vissza. Ennek egyik leágazásaként váltak egyre közkedveltebbé és elfogadottabbá az ún. beat misék. Imádni az Urat a zene közvetítő erejével is nemes szolgálat. Ahogy II. János Pál pápa is fogalmazott: "A szent zene a hitnek, az Egyház és az ő tagjai hitének kifejezője és tanúságtevője. Szükséges, hogy a belső lelkiség és a külső tanúságtétel tökéletes összhangban legyen, szorosan összekapcsolódva az éneketek és az életetek." /www.katolikus.hu/
A zene közösség- kovácsoló erejének és Isten felé áradó- hittel átitatott- szeretetnek két jeles képviselője Horváth Nikolett /jobbról- elől/ és Hoffmanné Vass Virág /balról- hátul/.

Iskolánk, a Tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola igazán a világ (és szívünk) közepén fekszik. A tapolcai Tópart „mini-Velencéjének” szélén, szemben vele- a helyzethez illően-, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom, melynek románkori elődjében már 800 évvel ezelőtt bizonyára mély áhítattal hallgatták az akkori szerzetesek a Mennyországba röpítő gregorián dallamokat.
Egy- majdnem- ezredév alatt sokat változott a világ. S ezzel együtt- óhatatlanul- változott a hívők és az egyház kapcsolata. Változott a hitélet és sajnos a régi rendszer hagyatékaképpen a hithez- ill. hitetlenséghez- való viszony is.
A gondolkozó ember- mint Galilei, Einstein, Newton, Michelangelo (hogy csak pár igazán nagyot említsünk)-ha el is térül egy időre Istentől, végül mindig csak és egyedül oda lyukadhat ki, hogy teremtés nélkül nincs „teremtett” sem. S ha ez lehetetlen- márpedig az- akkor Teremtőt is kell mindezek mögé rendelnünk.
Isten nélkül legfeljebb rideg, üres sötétség létezne- s az uralkodik az Isten nélküli lelekben is.
Nagy örömünkre az emberek egyre inkább igénylik a hit melengető erejét. Egyre többen jönnek hétvégenként, hogy együtt éljék meg a misztériumot, az Istennel való azonosulást az áldozás szentsége által.
Jönnek olyanok is, akik korábban a hagyományos liturgia szerinti misékre jártak.

A csodát pedig két fiatal hölgy varázsolta a templomba, egy- nálunk még szokatlan, rendhagyó- liturgikus elemmel.

A gitár és elektromos zongora egészen másképp szól a templom falai között – s másként cseng a két fiatal hölgy- Horváth Nikoletta („Nikol néni”), a Tapolcai Nagyboldogasszony R.K.Á.I. hitoktatójának  és Hoffmanné Vass  Virág (Virág néni)  szívet melengető hangja is, mint azt korábban megszoktuk.
De az ének árad- s belőle a mélyen megélt lelkesedés is. Árad és magával ragad. Magával ragad a csengő gyermekhang is- amely mindig aláfesti az éppen aktuális zenét. S magával ragadja a hívőket is, akik egyre többen kapcsolódnak be önfeledten a közös éneklés örömébe, mely felemel, szárnyakat ad- s legalább hetente egyszer, egy órára segít elfelejteni mindennapi nyűgeinket, segít levetni koloncainkat, hogy felolvadhassunk egy olyan közösség zene által elvarázsolt erejében, kiknek egyesített hit-ereje újabb hétre erőt ad mindnyájunknak.
Erőt ahhoz, hogy szeressük Istent, hogy általa s önmagunk miatt is szeretni legyünk képesek.
Ma már tele a templom. Ma már nincsenek üresen tátongó sorok.

A hit erősödik s a zene szárnyán magasba repít…  /Tihanyiné Bálint Zsuzsanna/