"Jövőre is eljövök... ez már biztos!"- jól sikerült tánctábor Tapolcán
Tapolca- 2010. június 14-18.- Az Acro Dance
Rock & Roll Sporttánc Egyesület nyári tánctábort szervezett, melynek a
Tamási Áron Művelődési Központ adott otthont.
Már 15 éve működik az edzőtábor, népszerűsége töretlen. A tapolcaiakkal Cseh
Diána és Nyikovics Krisztina foglalkozott. Az utolsó napon a gyerekek az
intézmény színháztermében adtak számot a tanultakról.
Lapunknak először Nyikovics Krisztina, az Acro Dance Rock &
Roll S.E. veszprémi és székesfehérvári Mini Rocky szakosztályának a vezetőjenyilatkozott, aki egy esztendőn át városunkban is tanított, három éve pedig
már Diával együtt táboroztat is. - Idén két korosztályban foglalkoztunk a gyerekekkel. Dia az Acro Manókkal
/óvodások/, jómagam az általános iskolásokkal, legfőképpen az alsó
tagozatosokkal.
A gyerekek ez idő alatt 3 koreográfiát tanultak meg. Egy formációs rock &
rollt, amelynek a technikai elemeit is gyakoroltuk, valamint javítottuk a
mozgásokat.
Emellett két színpadi látványtánc koreográfia is szerepelt, amivel jobbára
fellépésekre készülünk. - Az évadzáró gálátok frenetikus siker volt. Véleményed szerint
népszerűsödni látszik a műfaj? - Úgy gondolom, hogy létszám tekintetében egyre többen vagyunk, de a
gyerekek egyre komolyabb koreográfiák elsajátítására is képesek.
Ebben nagy szerepe van annak, hogy cseh Diána is bekerült az egyesület
nemzetközi nagyformációjába /Acro Sokk/. Színvonalas versenyeken vesz részt,
ahol olyan taktikai és látványelemeket tud elsajátítani, majd tovább is adni,
ami nem feltétlenül hazai jellegű... így aztán egyre nívósabb előadásokkal
tudunk készülni.
Minél több fellépési, bemutatkozási lehetőséget kapunk, annál több gyerek fog
csatlakozni hozzánk. - A sok új tag között, bizonyára nem csak "csiszolatlan
gyémántok", hanem "dunakavicsok" is vannak. Az egyesület velük
is foglalkozik? - Amikor elkezdődik az évad, néhány héten belül látjuk, ki az, aki a Nyugat-
magyarországi, országos, majd a nemzetközi versenyeken való részvételre is
alkalmas lehet. Természetesen vannak olyan fiatalok is, akik csak hobbi szinten
szeretnének foglalkozni a műfajjal. Mindkettőre adottak a lehetőségeink.
Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindenkinek egyformán fejlett a ritmusérzéke, vagy
a mozgáskoordinációja...de ők is bemutathatják a megszerzett tudásanyagot.
A kiemelkedő tehetségeket "visszük tovább", ahogy fogalmaztál-
csiszoljuk a gyémántot /elmosolyodik/.
Minden tagunkat meg szeretnénk tartani, mert nem pusztán az a dolgunk, hogy
tehetségeket fedezzünk fel, majd versenyekre járjunk velük.
Az is feladatunk, hogy népszerűsítsük a mozgás általunk képviselt formáját,
minél többen részesei, tagjai legyenek ennek a jó közösségnek.
A sport értékeket közvetít és egyben ad is- a gyermekek megtanulnak küzdeni,
győzni és veszíteni egyaránt, a sport által teljesebb életet tudnak élni.
13 éve vagyok aktív tagja ennek az egyesületnek, de már 17. esztendeje
táncolok. Úgy érzem, az én fejlődésemnek is nagyon jót tett a tánc...az Acro
Dance Rock & Roll S.E.!
A Children "B" nagyformáció "Bajos
Csajok" elnevezésű csapat tagja a mosolygós, életvidám Kernya
Klaudia. A fiatal hölgyet arról kérdeztem, hogy érezte magát magát a
tánctáborban? - Élvezetes, szórakoztató volt a tábor minden perce. Ebben a pár napban sok
új táncelemet sajátítottunk el. A kézműves foglalkozásokon is hasznos dolgokkal
ismerkedtünk meg.
Külön öröm számomra, hogy egy vidám, jó társaság tagjaként, sikerült a
tánctudásom mellett új barátokat is szereznem.
Ezúton is megköszönöm Cseh Diána és Nyikovics Krisztina munkáját és
kedvességét, maradandó élményt nyújtottak mindnyájunknak.
Jövőre is eljövök... ez már biztos!