Tapolca- Tanulmányaink során- bizonyos ismeretanyagot el kell sajátítanunk. Szükségünk van  rá az alapszintű műveltségünkhöz.  Társadalmunk ebből a perspektívából szemlélve több részre tagolódik. Van alap-, közép-, de egyre több a felsőfokú végzettségű állampolgár.

Ki és meddig jut, ehhez sok összetevő szükséges- öröklött dolgok, szorgalom, kitartás… és nem utolsósorban memória. Az ország nagy fogaskerékéhez a segédmunkásra éppen akkora szükség van, mint az ügyvezető igazgatóra…sőt!

Vitathatatlan, hogy iskolázottságunk nélkülözhetetlen pillére a memória, de fontosabb-e, mint az intelligencia?

Egy újabb Osho könyvrészletből erre is fény derül.

„Az emlékezet egy dolog- az emlékezet nem intelligencia. De átverték az egész emberiséget évszázadokon át, és közvetve azt mondták neki, hogy a memória intelligencia. Az iskoláid, a főiskolád, az egyetemeid nem az intelligenciádat igyekeznek megtalálni; azt próbálják kitalálni, ki képes többet memorizálni.

Pedig pontosan tudjuk, hogy az gépies dolog. Egy számítógépnek lehet memóriája, intelligenciája azonban nem. Sőt a számítógépnek jobb memóriája lehet nálad. Az emberi emlékezet nem annyira megbízható. Felejthet, összezavarodhat, elzáródhat. Ahogy már e könyvemben említettem is, néha azt mondod: „Emlékszem rá, itt van a nyelvem hegyén.”

De te azt mondod, nem jön: „Itt van a nyelvem hegyén… Tudom, hogy tudom, és nincs nagyon messze- nagyon közel van.” Mégis van valami gát- talán csak egy függöny-, ami nem engedi felszínre bukkanni. És minél jobban próbálod, annál feszültebbé válsz, annál kisebb az esélye, hogy eszedbe jut.

Végül egészen megfeledkezel róla, valami más tevékenységbe kezdesz- készítesz egy csésze teát, vagy ásol egy gödröt a kertben-, és hirtelen ott van, mert ellazultál, megfeledkeztél róla, nem volt feszültség. Felszínre bukkant.

A feszült elme elkeskenyedik. Az ellazult elme kiszélesedik- sokkal több emlék tud áthaladni rajta. A feszült elme annyira elkeskenyedik, hogy csak nagyon kevés emlék fér át.

De évezredeken át folytatódott a félreértés, és még mindig tart: hogy a memória intelligencia. Indiában- ahogy Arábiában, Kínában, Görögországban, Rómában, az összes régi országban- minden régi nyelv az emlékezetre épül, nem az intelligenciára. Nagy szanszkrit tudóssá lehetsz szemernyi intelligencia nélkül- intelligenciára nincs szükség, csak a memóriádnak kell tökéletesnek lennie. Épp, mint a papagáj… a papagáj nem érti, mit mond, de tökéletesen pontosan tudja mondani, helyes kiejtéssel. Azt tanítsz meg neki, amit csak akarsz. Minden régi nyelv a memóriára épül.

Ahogy az egész oktatási rendszer a memóriára épül. A vizsgákon nem olyasmit kérdeznek a diáktól, ami az intelligenciáját mutatja, hanem olyasmit, ami a memóriáját, mennyire emlékszik a tankönyvekből. Ez az egyik oka annak, hogy visszamaradt az elméd. Úgy használtad az emlékezetet, mintha az intelligenciád lenne- ami nagyon súlyos félreértés.

Minthogy ismered, megjegyezted, és idézni tudod a szent iratokat, egyre inkább azt gondolod, hogy felnőtt vagy, érett, nagy tudású, bölcs.

Ez a probléma, hogy érzed.

Én nem vagyok a memória embere. És azon dolgozom itt, hogy kiprovokáljam belőled: mozdulj az intelligenciád felé.

Semmi haszna sincs annak, mennyi mindenre tudsz emlékezni. Az a lényeges, mennyit tapasztaltál meg saját magad. És a belső világ megtapasztalásához hatalmas intelligenciára van szükséged- a memória nem segít. Igen, ha tudós akarsz lenni, professzor, pandit, memorizálhatod a szent iratokat, és büszke lehetsz arra, mennyi mindent tudsz. Ahogy mások is azt fogják gondolni, hogy nagyon sokat tudsz, pedig mélyen belül a memóriád nem más, mint tudatlanság.

Előttem nem tudod elrejteni a tudatlanságodat. Én megpróbálom minden lehetséges módon eléd hozni a tudatlanságodat, mert minél előbb ragadod meg, annál hamarabb szabadulsz meg tőle. És a megismerés olyan csodálatos élmény, hogy a kölcsönzött tudás hozzá képest idiótaság.”

Epilógus: Amennyiben a fenti sorokat erősen lesarkítva értelmezzük, Osho arról beszélt a hallgatóságának, hogy már az oktatási intézmények tanítási struktúrája is a memóriára alapoz.

Szükség van rá, de gondoljunk csak bele, miről szólt a gyermekkorunk?

Úgy fogalmaztunk: be kell magolnunk az anyagot… és valóban. Elevenen él bennem, hogy hány tucat évszámot, mennyi száraz történelem anyagot, verset, vagy éppen prózát, definíciót kellett bebifláznunk.

Ugyanakkor egyetlen tanóra anyaga, egyetlen pedagógus sem taglalta a szeretet, béke, hit és egyéb lelkünk egyensúlyához és békéjéhez elengedhetetlen „kellékek” fontosságát. Vagyis, nem a nagybetűs ÉLET-re tanítottak, hanem a kötelező memorizálandó anyag leadása utáni számonkérés volt a lényeges.

Osho papagájhoz hasonlít bennünk némi iróniával és élccel… de van is benne igazság. Amit hallottunk, másnap visszamondtuk.

Lexikális tudásra- bár szükségünk van-, mégis mit sem ér, ha belül üresek vagyunk. Ezért jutott ide a világ. Hiába a sok-sok egy és több diplomával rendelkező szuper-értelmiségi, ha azokat az oly’ sokszor emlegetett alapvető emberi tulajdonságainkat már kiöltük magunkból, egonk az egekbe emelkedik, miközben gyűlölködünk az Ország Házában, utcákon, tereken…és ami a legborzasztóbb- családon belül is.

Nem tisztem okoskodni, bölcselkedni- pusztán annyival egészítem ki Osho gondolatait, hogy tartsuk azért tiszteletben a memóriát, memóriánkat, de a 24. órában kezdjünk el bensőnkkel, lelkünkkel, intelligenciánkkal is foglalkozni… és amikor itt az idő, találjuk meg az egészséges egyensúlyt memória és intelligencia között.