Tapolca- Városunkban nagyon sokszínű a kulturális élet, nagyon sok civil formáció bizonyítja létjogosultságát.
Közülük egy a Batsányi János Képzőművész Kör, kiállításuk jelenleg is megtekinthető a névadóról elnevezett intézményben.
A tárlat megnyitója után a Tapolcán köztiszteletnek örvendő Hangodi Lászlóval beszélgettem, akit történészként, muzeológusként és pedagógusként már mindenki ismert, képzőművészként talán kevesebben.

- Összetett személyiségként ismertük meg,  meddig vezethető vissza ez a vonal?

- Igazából gyermekkoromig kell visszanyúlnom. Édesanyám az akkori 3. sz. Általános Iskola /ma- Batsányi J. Ált. Isk./ földrajz-rajz szakos tanáraként dolgozott. Még ovis és kisiskolás voltam, mikor elvégezte a pécsi Tanárképző Főiskolát. A tanulmányrajzokat gyakran készítette otthon /csendélet, tájképek/, nézegettem, és hamar elnyerte a tetszésemet a műfaj. Odaültem mellé és igyekeztem lemásolni az Ő alkotásait.
Gyakorlatilag óvodás korom óta a rajzolás életem aktív részévé vált. Általános iskolában az 1. sz. Általános Iskolai falai között  folytatódott. Köszönet érte akkori osztályfőnökömnek, rajztanáromnak- Kis-Horváth Domonkosnénak, aki már akkor felfigyelt bimbózó tehetségemre. Felsőben már különböző iskolai kiállításokon, pályázatokon szerepeltem.
Gimnáziumi éveim alatt is szerencsés voltam, hiszen olyan ragyogó képességű tanár szárnyai alatt fejleszthettem a tudásomat, mint Barcza Tibor, akinek nemcsak az óráin, hanem rajz fakultáció keretében is volt alkalmam tanulni az Ő szakmai iránymutatásai alapján.
Már akkor tudtam, hogy pedagógus pályán folytatom a tanulmányaim, és a történelem mellett a rajz lesz a másik szakterület, amely az én utamat fogja kijelölni.
A Berzsenyi Dániel tanárképző Főiskolán diplomáztam a fentiekben említett két szakon /1991/. Elkezdtem tanári pályafutásomat, elsősorban történelmet oktattam óraadóként a helyi gimnáziumban és a város egyéb oktatási intézményeiben. Felvételi előkészítőket is tartottam, emellett folyamatosan alkottam a rendelkezésemre álló szabadidőmben. Főleg grafikai munkákat, mint a rajzolás, festészeti technikák közül az akvarell voltak az erősségeim, és azok is a mai napig.
Műterem hiányában a szobrászkodásom szerény keretek között tudom csak művelni, ami egyébként kisplasztikákra korlátozódik.
Grafikai munkáim újságokban, irodalmi kötetekben, történelmi szakirányú területeken láttak napvilágot illusztrációként.
Voltak önálló és csoportos kiállításaim, amelyek közül a szombathelyit, dorogit és a veszprémit emelem ki... ami nem jelenti azt, hogy a helyi tárlatokra ne lennék legalább ennyire büszke.
2009 őszétől- mikor hírül vettem, hogy újra életre kel a Képzőművész Kör, régi, kedves barátom, akivel szakmai szálak is összekötnek- Tihanyiné Bálint Zsuzsanna hívott... s én örömmel jöttem! Azóta már korrektori minőségben is segítem az alkotótársaim munkáját, szakmai fejlődésüket.
Ez egy önkéntesen vállalt lehetőség, ahol mindenki önfeledten rajzolhat, festhet és szobrászkodhat.

- Mit jelent az Ön számára e lelkes csoport tagjának lenni? Igaz-e, hogy itt is inkább a részvétel, mint a „győzelem” a fontos?

- Pénteki napokon, mikor mindnyájan összegyűlünk, egy emberként élvezzük az alkotás örömét, a tét nélküli szakmai kiteljesedést, a kreativitás szabadságát- a megfelelni vágyás iránti kényszertől függetlenül. Öröm és lelkesedés jellemez bennünket- ezért is neveztem el ezt az érzést „örömrajzolás”- nak, ami elég széles jelentéstartalommal bír.

- Aki ennyire sokrétű ember, gondolom kevés a szabadideje is. Önnek elég a napi 24 óra?

- Ezen még soha nem gondolkodtam el. Naponta megélem, hogy nem egy lelassult életritmus mentén telnek a hetek és hónapok… de szerencsére olyan dolgokkal foglalkozom, aniket kedvvel, szeretettel és szerelemmel végzek, emellett örömömet lelem bennük. Hála Istennek az egészségem is jó, remélem a hátralévő életemet is így fogom majd leélni- eredményesen, tevékenyen és boldogan.

- Szubjektív véleménye szerint van létjogosultsága a Batsányi János Művelődési és Oktatási Központnak?

- A válaszom határozott igen! Elég csak rövid időutazást tenni a múltba, végig kell gondolni azokat az évtizedeket, amit maga mögött tudhat ez a kulturális intézmény. Azt a számtalan szépséget, örömet és értéket, amit e falak között alkottak, vagy láttak az érdeklődők. Igény van rá, hiszen húsznál is több csoportnak ad alkotási, gyakorlási, fennmaradási lehetőséget, közülük többen országos és nemzetközi elismerésekkel hálálva meg az intézmény vezetőségének a hozzáállását. Ez a kiállítás megnyitó is kellő bizonyosságként szolgált, nagyon sok érdeklődő tette tiszteletét- ez is alátámasztja, hogy a pezsgő élet mellett komoly érdeklődés is mutatkozik.

A „VOGÉ”- ra a jövőben is szükségünk lesz!