Adózás, helyi adók
Állatbarát
Állatorvosok
Állattartás
Balaton
Belföld
Bemutatjuk
Beruházás
Borturisztika, borturizmus
Cégek, vállalkozások hírei
Cégvilág
Civil hírek
Család
Egészségügy / szociális intézmények
Egyesület
Egyházak
Elektronikus ügyintézés
Életmód
Érdekességek
Események
EU információk
Felhívás
Felmérések
Fiatalok
Foglalkozás egészségügy
Foglalkoztatás
Gasztronómia
Gyermek és ifjúsági ügyek
Gyermeknevelés
Hazai sport
Helyi önkormányzat
Honvédség
Humán
Információ
Informatika
Informatika és távközlés
Ingatlan
Innen-onnan
Interjú
Internet / multimédia
Intézményfenntartás
Irodalom
Jegyzet
Jótékonyság
Karácsonyi ünnepségek
Katasztrófavédelem
KDNP
Képviselők hírei
Kézilabda
Kiállítások, konferenciák
Kistelepülések
Kistérségek
Kitüntetés
Koncert
Konferencia
Kórház, klinika vagy egészségügyi centrum
Kosárlabda
Könyvismertető
Környezetvédelem
Közbiztonság
Közérdekű információk
Közgyűlés
Közlekedés
Közlekedési információk
Közvélemény
Kulturális programok
Labdarúgás
Magyar foci
Moziműsor
MSZP
Műsorok
Nyugdíjasoknak
Oktatás
Olimpia
Önkormányzati választás
Pályázatok
Pedagógia
Piackutatás
Politika, közélet
Portré
Rally
Regionális programok
Rendezvény
Rendőrségi hírek
Sajtó
Sakk
Sport / fittness / szabadidő
Sportrendezvény
Statisztika
Szabadidő
Szerencsejáték
Szociálpolitika
Társadalom
T-Kisebbségek
Történelem
Tudomány
Tudományos hírek
Tudósítás
TV, rádió
Utazás
Ünnepségek
Vállalkozásfejlesztés
Vallás
Vélemények
|
Popper Péter:Lelkek és göröngyök 1.
"Mivel előszót írok, nem önéletrajzot, álljon itt egy bölcsészkari- folyosói- párbeszéd:
- Mit olvasol mostanában? - Poppert. - Poppert? De hiszen az nem tudomány! Elfogadom, sőt örülök neki. Nincs túl jó véleményem az akadémiai tudományról. Az én valódi iskoláim, mestereim máshol voltak találhatók"- írja Popper Péter: Lelkek és göröngyök című könyvének Előszavában, amelyből idézni fogok a következő hetekben, hónapokban. 2010. április 16- án eltávozott hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, írója, pedagógusa, de írásai megmaradtak az utókornak. "A modern ember az évezredes fejlődés során szuverén személyiséggé alakult. Egyre kevésbé sikerül karakterétől, saját belső törvényeitől függetlenül mechanikusan idomulnia univerzális sémákhoz. Életünk külső irányítottságának ezek a fogódzkodói ma már alig léteznek. Saját magunknak kell kitapogatnunk belső lehetőségeinket, és kidolgoznunk egy olyan "használati utasítást", ha kell, "korrekciós programot" önmagunkhoz, amely összhangban van belső igényeinkkel és törvényeinkkel, s amellyel örömtelien tudunk élni a világban. Egyre inkább közeledünk egy olyan állapot felé, amelyet József Attila annyira pontosan fogalmazott meg: Az én vezérem bensőmből vezérel! Volt egy régi, középkori könyörgés, amely valahogy így hangzott: "Ne gondoljátok, szerelmes feleim, hogy a sátán kívülről közelít felénk, és mi azt mondhatjuk neki: apage, távozz! Mert a sátán mibennünk lakozik, és mi nem tehetünk ellene semmi mást, mint hogy jó szorosan megöleljük." A vallásos-misztikus burokban nagy élet- és emberismeretről tanúskodó igazság rejtőzik. Később mások is elmondták ezt, egyszerűbben és a mi nyelvünkön. Thomas Mann megrázóan írja le a haldokló Jákob áldását. Először megáldja valamennyi fiát, Izrael valamennyi törzsét. De az áldáson belül vannak átkozottak is, hárman a tizenkettő közül. Ruben, Lévi és Simon emberi magatartását az elfogadáson belül tagadja meg Jákob. Ezért bírják elviselni az apai átkot, ezért marad meg az egész nép, mert az átkozottak is az áldáson belül vannak. Mint ahogy a gyermekeinken is sok mindent faraghatunk, nevelhetünk, megtámadhatjuk azt, ami nem tetsző nekünk- de csak az elfogadáson belül. Akkor egy gyerek mindent kibír, és változik is. De ha megtagadjuk vele a közösséget, ha kirekesztjük a szeretetünkből- akkor tönkremegy. Így vagyunk önmagunkkal is. Miller Bűnbeesés után című drámájában Holga így szól Quentinhez: -... hosszú ideig minden éjjel ugyanazt álmodtam... hogy gyermekem lett; és még álmomban is láttam, hogy a gyerek az életem; és hogy hülye. És sírtam, és százszor is elszaladtam, de valahányszor visszajöttem, mindig ugyanolyan rémes arca volt. Végül azt gondoltam, ha meg tudnám csókolni, mert hát valami mégis van benne, ami az enyém, akkor talán megnyugodnék. És ráhajoltam arra a torz arcra, és förtelmes volt... de azért is megcsókoltam. - Még mostanában is kísért? - Néha igen. De most valahogy már megvan az az érdeme, hogy... az enyém. Azt hiszem, hogy végül az embernek muszáj az életét a karjába vennie... Csak akkor meríthetünk bátorságot ahhoz, hogy őszintén szembenézzünk önmagunkkal, ha el tudjuk fogadni magunkat. Összes fájó, kedvezőtlen, nemegyszer undorító tulajdonságunkkal együtt. Ám ezen belül- és csak ezen az elfogadáson belül- megkísérelhetjük, hogy- pánik és hisztéria nélkül- változtatni próbáljunk magunkon. Önmagunk vállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk magunkat. És az ember olyan könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől." /Popper Péter:Lelkek és göröngyök- 14-15.o/ |