Augusztusban Hirosima rémségeire emlékezünk. Tiltakozunk. Miközben megint (és mindig) folyik a vér, hal gyermek és felnőtt, pusztul  természeti és emberalkotta érték. Ki állítja le a háborút, a terrort, az öldöklést, a gyűlöletet? Mikor leszünk mindannyian emberszabásúak a szó legnemesebb értelmében? Mikor lesz valóban szent és sérthetetlen az élet, a béke?

Brecht Kurázsi mamája a koncot féltve a harmincéves vallásháború után így jajdult föl: "Kitört a béke!".   És milyen sokan húznak azóta is hasznot az őrült fegyverkezésből, a pusztításból, a terrorizmusból! És milyen sokan hiszik azóta is igazságosnak és jogosnak emberek, törzsek, nemzetek egymásnak feszülését, ártatlanok megnyomorítását, megszomorítását! Nem volt elég annyi helyi háború után két nagy világégés, fagyhalállal, éhen pusztulással,  krematóriummal, atombombával? Mit érnek a biztonsági és egyéb határozatok, ha újra vijjognak a Közel-Keleten a rakéták, csattannak a lövedékek, dőlnek romba iskolák, kórházak s alattuk védtelen emberek? A Hezbollahot atombomba előállításával kacérkodó szomszédos állam uszítja és pénzeli, miközben "a csupán visszaütő" Izrael ellen hangolódnak megannyian. Félő, hogy egyre szélesedik a háború, hacsak... Bízzunk benne, hogy hamarosan győz az értelem, a jog, az igazság, a méltányosság. A BÉKE.

A budapesti úszó EB kapcsán újraolvastam Székely Éva könyvét, melyben egy mexikói utazásról is beszámol. Amikor az idegenvezető nagy hévvel ecsetelte, mekkora vérfürdőt rendezett annak idején Cortez Cholulában, neki ilyen gondolatok fordultak meg az agyában: "Amióta ember él a földön, mindig lesznek gyilkosok és istenek vagy eszmék, melyeknek "szent nevében" embereket irtanak. A vadállat nem irtja ki saját fajtáját. Ez az ember privilégiuma." - De meddig?!