Gábor J. Dzsingisz eredetileg soporoni diák, egy indokolatlanul  Márianosztrára hurcolt gimnáziumi tanár fia.  Középiskolai tanulmányait Komlón folytatta, ahonnan 1956-ban, tizenhat évesen Hollandiába távozott. Választott hazájában tanult, dolgozott, egyre feljebb emelkedett a ranglétrán. A Holland Királyság attaséjaként vonult nyugdíjba. 1998-2005. folyamatosan készített 425 feljegyzését  nemrég jelentette meg a Balassi Kiadó Európába - félúton címmel. Ennek kapcsán találkozott érdeklődő komlóiakkal a városháza kistanácskozójában. Meghívója az egykor sikeres Carbon Könnyűipari Vállalat  igazgatója, Szűcs István.

Meleg szavakból nem volt hiány, hiszen Dzsingiszt korábbi iskolatársain kívül az azóta elhunyt Csontos tanár úr felesége és fia is köszöntötte. A baráti üdvözlés és bemutatás tiszte Szűcs Istvánnak, a hivatalos fogadásé Jégl Zotánnak, a város alpolgármesterének a tiszte volt. A továbbiakban a protokoll helyét az eszmecsere vette át.

Ritkán adódik alkalom arra, hogy a hallgatóság szemtől szemben álljon (üljön) egy valódi európai polgárral úgy, hogy egyforma hangsúly essék az általa képviselt európai szemléletmódra, az elfogulatlan érvelésre, a  polgári attitüdre, a  szülőhazáját kritikusan is szerető, élhetőbb jövőjéért nemcsak aggódó, hanem aktívan tevékenykedő, magyarul kifogástalanul beszélő emberrel. Miközben szó esett az eredetileg memóriaerősítő feljegyzések kötetbe rendezésének és helyenként átszerkesztésének történetéről, részletek felolvasására került sor. Azokból és a tiszta mondatokból kirajzolódott egy felelősen gondolkodó, az intolarenciát, az arroganciát és az igazságtalanságot elutasító ételmiségi képe rólunk, magyarokról.  Szerinte bennünk van nyitottság, érdeklődés az ország és a világ dolgai iránt, de nem látjuk az összefüggéseket és nem mindig számolunk a tetteinkből vagy azok halogatásából eredő következményekkel. Félti (okkal) ezt a szép országot az esetleges balkanizálódástól, miközben éppen ellenkezőleg, Svájc lehetne. Az utóbbihoz minden adottsága megvan. A kultúránk az irodalomtól a képzőművészetig európai mércével mérve szenzációs csúcsot jelent. Azt azonban komolyan kell vennünk, mit tud rólunk a nagyvilág. A sokat utazó, több nyelven beszélő, rengeteg információval bíró diplomata szerint ismerik a XX. század zenészei közül Bartókot és Kodályt, a sportolóink közül az aranycsapatot, élén Puskással és nagy-nagy elismerés övezi az '56-os forradalmat. Ez utóbbival kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy napjaink nemkívánatos eseményei azonban visszájára fordíthatják a korábbi pozitív képet, amelyet a 2002-től tapasztalható gazdasági megtorpanás és az egyre általánosabbá váló korrupció tovább súlyosbít. Feljegyzései alapján megfogalmazható néhány következtetés! A drámaian két részre szakadt magyar társadalom  izolált, így nem tud (nem akar?)  hatékonyan működni, nem képes az erőket egyesítve haladni. A tekintélyközpontú társadalomban az emberek begubóznak, nem kívánják, nem érzik szükségét, nem találják a lehetőségét a többiekkel való együttműködésnek. Nem ismerik fel az egyén felelősségét, világos elhatárolás helyett arctalanul egybemosódik minden, így nem csoda, ha mindenre az elidegenedett államtól várnak megoldást és segítséget. Ahol, mint nálunk, nem tapasztalható az emberek iránti tisztelet, ott továbbra is hiányzik a közös múlt közös értékelése, a jövő feladatainak egyetértő meghatározása és teljesítése, ahogy lehetetlen a fogalmak tisztázása nélkül a megfelelő kommunikáció. Jóllehet értékeink elismerést érdemelnek a történelmet, a kulturát, a turisztikát illetően, noha mezőgazdaságunk képes lenne az európai ranglista 14. helye helyett a 7.-t elfoglalni, hiába jellemzők ránk az olyan szellemi kvalitások, mint a világos  problémalátás és megoldóképesség vagy éppen az improvizálásra való hajlam, valami  hiányzik. Ez pedig a tovább nem halogatható társadalmi, szellemi, erkölcsi megújulás.

A megoldásokat Gábor J. Dzsingisz így látja. Vagy    igen rövid távon létrejön egy nemzeti megegyezés a legfontosabb kérdésekben, melynek során egy elképzelt új nemzeti kerekasztal mellett megtörténik a közös múlt egyetértő áttekintése és értékelése, illetve a közös jövő feladatainak meghatározása, amelyen együtt kell elindulni is, végigmenni is.  Mindez megtörténhet csaknem azonnal, mintegy fél év alatt. A másik, 2-3 évet igényló megoldás az lenne, ha bármelyik oldalról előállna egy olyan karizmatikus vezető, aki bírva az egész nemzet tiszteletét és akaratát, kellő anyagi erők mozgósításával segít kilábalni a bajból. A harmadik változathoz, az alulról való építkezéshez országos összefogás és 20-25 év szükséges.

Van, mit továbbgondolni egy ilyen fajsúlyos est után!