Komlón és szerte Baranyában sokan ismerték. Naponta várták írásait. Tudósításaiból értesültek a helyi történésekről. Véleményt formált, érzékenyen foglalkozott mind a kifogásolásra, mind az elismerésre méltó dolgokkal. Szeretett írni. Tudott is.

Deák Gábor - sokaknak Gabi - sokoldalú komlói fenegyerek volt. Minden érdekelte. Sikerrel próbálkozott amatőr színjátszással, versmondással, televíziózással. Leginkább azonban a tollforgatáshoz értett. Sokáig jegyezte dg-ként az annyira szeretett komlói újságot, az utóbbi évtizedben - megtanulva a számítógép használatát - a Dunántúli Napló komlói oldalát.
Emlékeim között mélyen őrzök vele kapcsolatban két esetet. Az egyik egy régebbi irodalmi délután, amelyen Ladányi Imre verseit szavalta Korbuly Istvánnal felváltva. Szinte megelevenedett előttünk a szemüveges költő senki mással össze nem téveszthető stílusa, életszemlélete. De még Gábor is meglepődött, amikor elmeséltem egy Bertha Bulcsu-interjú alapján, hogy egy alföldi tanyán az írógépét firtató kérdésre elővett a zsebéből egy aprócska holmit. - Itt van! - mondta - a zálogcédula. Majd ha lesz pénzem, kiváltom... 
Egy másik alkalommal - Komlón akkor nyitották meg állami gondozott lányok számára az első lakásotthont, ahová együtt mentünk karácsonyi riportra. Ugyanazt láttuk, hallottuk, tapasztaltuk, mégis egészen mást írtunk róla. Ő a felelősséget firtatta férfiasan szemérmes, mégis meghatóan emberi cikkében.
Nem sokáig volt beteg, de rengeteget szenvedett. Talán mindvégig tudta, hogy nincs segítség. Nem ír már, hiába várjuk. De biztosan továbbra is szorongatja a tollát, hogy készen álljon, ha égi útján felbukkan valami múlhatatlanul fontos TÉMA.