A június minden évben ünnepeket hoz. Ekkor köszöntjük a pedagógusokat (róluk később!) és ekkor vesszük kezünkbe az év könyvtermésének jó részét, beleszédülve a friss lapok illatába, megsimogatva kedvenc szerzőink nevét már a borítón is, belefeledkezünk versbe, prózába. S az első mámor pillanatában nem jut eszünkbe, hogy bizony a korábbiakból is akad még restancia, (el)olvasásra váró kiadvány. 

Az idén volt időm végigböngészni a 143 újdonság címét, ajánlását, megnézni, meghallgatni néhány ezzel kapcsolatos figyelemfelhívó műsort. Menni viszont csak lassan, bicegve, azt se hosszú távon. Mégis felkerestem a megvásárlandók listájával a város két könyvesboltját. A kisebbikben sajnálkozva mondták, hogy az ilyenkor szokásos Körképből és a többiből nem tudtak szerezni egyetlen példányt sem. A többit viszont - szokás szerint - egy-két hét késéssel meg tudják rendelni. Megköszöntem, eljöttem.

A nagy alapterületű, puccos Alexandra könyvkerskedésben rajtam kívül egy lélek sincs. Közel a dél, nyilván ebédelnek a nem csak szellemileg kiéhezettek - gondolom magamban, miközben valahonnan  hátulról előjön egy fiatal hölgy. Nem tűnik túl őszintének a mosolya, amellyel felém fordul:
- Miben segíthetek?
- A Szép verseket keresem.
Szó nélkül a számítógéphez lép és miközben matat rajta, megkérdezi:
- Ki írta?
Bennem összedől a fél világ. Ez a hölgy  annak a 39 éves Matyi Dezsőnek sokszáz alkalmazottja közül az egyik, akinek kilenc könyvkiadója, 67 könyvesboltja van szerte az országban. A főnök tudomásom szerint érettségizett, mely végzettséget minimumként munkatársaitól is nyilván megköveteli. De aki ennyit sem tud... Arról már nem beszélek, hogy figyelemfelhívásul ilyenkor a kirakatot is illene újdonságokkal megtölteni... Lassacskán visszatérek a való világba, ahol ragyogóan süt a kinti nap. Csak belül van ekkora homály.
- Ez antológia... Sokan írtak benne, de nem a szerzőket, hanem a szerkesztőt kell ilyenkor keresni. De közben érzem, fölösleges bármit mondanom.
- Ja, nekünk olyan nincs! Lehet, hogy jövő héten kapunk árut...

Kijövök, mielőtt elsírom magam. És amikor arra gondolok, vajon miért olvasnak ma olyan kevesen, akkor egyfajta magyarázatot az ilyen helyzetekben is érdemes lenne keresni. Aki pedig keres, az talál!