Tündérmese, tanmese, csalimese, állatmese, reális mese - mind-mind kitalált kétpólusú történet, amelyben  jók és  rosszak állnak egymással szemben. S amelyben - több-kevesebb kanyar után - törvényszerűen az előbbiek győznek. Hogyan másképp lehetne a meseéhes gyermekek világra tátott szemét a legnagyobb elragadtatás közepette bevonni az együttgondolkodás  misztériumába? Hogyan másképp lehetne velük elképzeltetni, megszerettetni és igenis! megteremtetni az igazságos világot? A nagyszerűt, ha nem is tökéleteset, de a hibáit legalább késve belátót és  abból okulót? ... Sok a kérdés, túlságosan sok. Aki  választ ad rájuk, az ismét Harnóczy Csabáné, Márta.

Pénteken volt az ősbemutatója a legújabb színpadra álmodott zenés játékának, a Bodé Bodék és Gubancos Gubancok címűnek. A történet summája annyi, hogy a bodégyerekek boldogságban, szeretetben élnek a  nagyon-nagyon szeretni való Bölcsbodé (Korbuly István) tanácsait mindig meghallgató szépséges királynőjük (Pánczélné Bakó Zsanett) országában, ahol a bodémamák (Gelbné Szontág Melinda, Kristály Gabriella, Makra Judit, dr. Makráné Kónya Melinda)  legyenek kékek, zöldek, pirosak vagy sárgák, igaz harmóniában teszik a dolgukat, ahol a rendre megmosolyogtatóan  bokacsattogtatós bodékatonák (Gelb Miklós, dr. Fehér Attila, Fajcsi Ferenc) ügyelnek. Egyszer azonban különleges figurák jelennek meg köztük: maszatos, éhes, hajkefét-fésűt rég nem látott, a rezzenő falevéltől is rettegő, kényszerből  füvet  faló gubancgyerekek. Volt uralkodójuk, a küllemre  ugyancsak mocskos, fésületlen, hajdani fénykorából szinte semmit meg nem őrző, groteszkül magamentegető, a következmények elől  gyáván megfutamodni próbáló Főgubanc (Harka Jenő) is felbukkan, aki  hajdan gazdag országát  tönkretette, mert  "jöttek hozzá emberek, sok pénzt kínáltak földért, erdőért", mindenért. Így vált korrupt nagyembere miatt földönfutóvá a nép, így vetődtek - a súgólyukból előbújva -  idegen földre a gyerekek, őket keresve így szorult mások jóindulatára a kisfia helyett annak elveszített mackóját  simogató Gubancmama (Bolemanné Hipp Ildikó) és vele együtt a szépen éneklő Gubancnő (Fehérné dr. Bárdos Alíz). Mikorra minden tisztázódik, a bodék hajlandók  végleg befogadni a gubancokat, megosztani velük ételüket, italukat, lakásukat, akkor elhangzik a varázsszó:  a haza. Menjünk haza, menjünk haza! - könyörögnek az aprók, haza, haza, döntenek a nagyok, s mikor a Főgubanc által elrejtett kincs végre  előkerül, hogy  jogos tulajdonosai  az új élet biztosítékaként maguk rendelkezhessenek vele, akkor indulóként felhangzik a gubancok himnusza ...

A több mint harminc óvodás és kisiskolás teljesen  belakja a teret. Valamennyien otthonosan mozognak, szépen énekelnek, igazi testvérekké válnak  kint a színen és bent a szívben is. A felnőttek részben a Súgólyuk Színház - a hazaiak számára egyre ismertebb és kedveltebb  művészei, részben újabban hozzájuk csatlakozott pedagógusok, akik kis tanítványaikkal az új helyzetben is remekül érzik magukat. Elég csak az óvó-szerető gesztusukra utalni, máris valami melegség fut át az emberen. De van humor és irónia, bölcsesség és határozottság, ( szerzői szándék nélküli) aktualitás  a jóság és a gonoszság mellett. Leginkább pedig - amint annak egy mesebirodalomban lennie kell, SZERETET,   csupa nagybetűvel!  

Nem könnyű harmincvalahány gyereket irányítani, énekeltetni a színpadon úgy, hogy ne tűnjék drillnek a fegyelem, lélekölő kötelezettségnek a mindent feledtető játék, hogy egyszerinek lássék a  sokszor gyakorolt  gesztus, önkéntelenül kikívánkozónak  a felhangzó dallam, lazának a fárasztó  mozgás. (Nem volt könnyű a próbákon motiválni, ha kellett, etetni, itatni, javítgatni, dicsérni, meghallgatni, segíteni... őket.). Nem volt könnyű, de érdemes volt! Mártának, az író-rendezőnek és segítőinek,  a zenéket összeállítónak, a hangfelvételeket készítőnek (Ferencz Gabriella, Szabó K. Gábor, Pomázi Attila), a mozgást betanítóknak (Zvara Attiláné, Tóth Kata), a jelmezért, a díszletért (Harnóczy Réka, Ihárosi Lászlóné), a  sminkért (Haris Lajosné), a frizuráért (Hohn Tünde), a technikáért és egyebekért (Horváth Rita, Csokonai Istvánné, Buzásiné Wigand Erika, Haraszti Márk, Mühl Jenő) felelőknek.
Köszönet mindenért az alkotóknak és a közreműködőknek! Külön köszönet a kitűnő fotóit ehhez a cikkhez átengedő Rákos Ildikónak!  És persze köszönet legfőként azoknak a gyerekeknek, akik tudták és merték megmutatni mindazt, amire képesek. Az elmajszolt chipsek és pillecukrok mellett a teljesítményüket honoráló sok-sok tapsért!