Az ünnepvárás mindig felfokozott lelkiállapotba hozza az embert. Húsvét után az ötvenedik nap előtt különösen igaz ez. Eljön-e a Szentlélek? Képes-e jóságot, szeretetet, békét teremteni hívei között? - ilyen és sok hasonló kérdésre keressük a   választ, ameddig  csak tavaszonta Florália jóvoltából fű és virág fakad, ameddig csak  hit, remény és  szeretet él bennünk. A hívő,  a kétkedő, sőt a vallástól magát következetesen távol tartó szeme egyaránt az eget kémleli  ilyenkor:  hátha mégis... 

Valahogy így éreztem magam múlt pénteken a számos érdeklődővel együtt Budapesten, amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem (korábbi névadója: Pázmány Péter) az  Egyetemi Templomban  az intézmény alapításának 373. évfordulója alkalmából  gyönyörű koncertet hallgathattam végig. A karnagy  Baross Gábor kiváló művész dirgigálásával a hangok úgy áradtak a felém, mintha külön-külön is, együttesen is angyalszárnyuk lett volna. A hatvanéves Bartók Béla Énekkar és az öt évtizede szerveződött Egyetemi Koncertzenekar kórus- és instrumentális műveket adott elő igazi átéléssel.

A program első felében A. Bruckner Locus iste, Ave Maria és Christus factus est, majd F. Mendelssohn d-moll hegedűversenyének I. tételét  interpretálták (szólót játszott az  egyetlen hivatásos művész, Dúlfalvy Éva). A felcsattanó taps a míves előadást köszönte meg.

A második rész magyarországi bemutatónak számított. A fiatal, 1965-ben született  zeneszerző, a sokoldalú Tóth Péter  alkotott  barokkosan indázó és modern megoldásokban egyaránt bővelkedő új darabot Hymnus de Magna Hungariae Regina címmel. Az alapjául szolgáló latin vers állítólag Pázmány Péter imakönyvében is benne volt.  A komponista Babits Mihály és Sík Sándor fordításából kissé szabadon merített, a szövegnek csak egyes részeit használta föl.  Az előadás - a műnek,  a karnagynak, az ének- és zenekarnak köszönhetően - a széksorokban ülőket és az körben végig állókat egyaránt  égbe repítette.  Az évforduló ihlette muzsika méltán érdemelte ki a (szokás szerint) jelen lévő egyetemi vezetők és a zenekedvelők elismerését, méltán váltotta ki valamennyiük lelkesedését.  Nem véletlenül lehetett a saját művét szerény mosollyal hallgató Tóth Péter arcáról némi  meghatottságot leolvasni, amellyel elismerte és  megköszönte  a remek produkciót.

Az Isten házából kilépve a muzsika tovább zengett, beteljesítve küldetését: az összetartozás szépséges érzését erősítve bennem az ÉG felé emelt:  

                                                  Szűz Mária,
                                                  világ dicsősége,
                                                  vezess az égbe,
                                                  lélek segítsége,
                                                  szent vigasz,
                                                  szent fény,
                                                  világ úrnője!
                                                  Híveidnek adj életet,
                                                  amen.