Napjaink egyik aktuális témája a segélyezéssel kapcsolatos törvények változatlanul hagyása vagy módosítása. Szociális juttatás alanyi jogon vagy  feltételekhez kötötten. Mekkora legyen, legyen-e egyáltalán a  minimálbér, a legkisebb nyugdíj és a segély összege között sáv? Kelljen-e (köz)munkát végeznie az arra képes segélyezettnek? Járassa-e kötelezően óvodába fiát, lányát, aki - többek között ezzel a céllal - gyermeknevelési juttatásban részesül?  A számtalan kérdés okán viták folynak, vélemények, ellenvélemények hangoznak el. Változóban van egyes önkormányzatok gyakorlata. Milyen döntés születik a végén? S ha születik, végre fogják-e hajtani?

Az alábbi történetecske maga a megjegyzés. Mindenki tudna mesélni hasonlót. Közreadásának  az elgondolkodtatás a célja..  Ha mégis sugall valamit, azt a kedves  Olvasó     csak magának köszönheti.

Forró melegben állunk az egyik pécsi megállóhelyen. Két kislány ("csak nem járhatok gyalog!") hangos csivitelése tölti be a teret. Ruházatuk kopottas, papucsukból kilátszó körmeiken létfontosságú a gyöngyházfényű lakk. - Vegyen rágót! - nyújtja felém a már megbontott dobozt a kisebbik. - Nem kérek, köszönöm! Hasonlóképpen hárítja el a másik két várakozó is a tolakodó kínálást. Közben a kincs szétszóródik, majd újra a dobozba kerül. És minden kezdődik előlről, szintén engem célozva meg.
-  Nem szeretem, köszönöm! Nagyon kedves vagy, de ezt így nem illik! - kezdeném a nevelést, de tágra nyíló tekintetén látszik, fölösleges. Ezért másképp próbálkozom:
- Ebédeltetek már? Főzött anyuka ebédet?
- Főzött, de nem kellett.
- Mi lett  volna mára?
- Csontleves, paprikás krumpli meg saláta.
 - Pedig az finom...
- Fujjj!- utasítják el a menűt egyszerre.
- Mit szerettek, ha ezt nem?
- Mit? Hát pizzát meg hamburgert. Azért megyünk. Nekem 3500 forintom van! - mondja a nagyobbik.
- Nekem ötezer, de azt még te se tudod!- fordul a kisebb a nővéréhez.
-Az nagyon sok. Honnan vetted? -kérdem.
- A mamám adta... Ő még nem nyugdíjas, csak leszázalékolták... Kapott   kétszázezer forintot... Hát abból!
- Azt viszont félre kellett volna tenni, nem butaságokra elszórni! - próbálkozom, de hiába.
- Minek? Kedden már megkapja anyukám a segélyt...