Július 17-én korán virradt. Az asszony iszonyú szomjúságra ébredt, de víz helyett a padlón találta magát. Egyedül él, tudta, hogy valamit tennie kell, Magának, magáért. Némi filmszakadás után a lakás legkisebb helyiségében azon meditált, miképp került oda, de nem tudott róla számot adni, akárhogy erőltette is a memóriáját. Lassan újra az ágyában találta magát, tárcsázta a Pécsi Mentőállomást. Nyugalmat, biztonságot árasztó emberi hang a drót másik végén. Néhány lényegre törő információ, riasztás azzal a kéréssel, hogy tegye lehetővé a lépcsőházba, illetve a lakásba való bejutást. Alig néhány perc, mikor megjelentek a helyszínen hárman. Megérdemlik, hogy a nevüket (betűrendben) felsoroljam:   Békási Zsolt, Kovács János, Varga Zsolt. Fél szavakból értették egymást, mindegyikük tudta és tette a dolgát. Alig néhány perc alatt kiderítették, hogy infarktus, az eset csak kórházban kezelhető. A beteg ettől a pillanattól kezdve nem félt, azonnal belegyezett a Pécsre szállításba. Bízott a fiúkban és hálás volt nekik. A mentősök felmérve a helyzetet, csak a betegre koncentráltak. Ellátták a szükséges módon, betakarták, egyikük becsukta az összes ablakot, kulccsal bezárta az ajtót, másikuk lehúzta az ujjáról a gyűrűt (megmutatta, hova teszi), és már robogtak is vele a klinika felé. Útközben minden rezzenésére figyeltek, ha úgy ítélték meg, hogy pihennie kell, hagyták ellazulni, miközben a  lehetséges mértékben tájékoztatták arról, mi miért és hogyan történik. Vele. Érte.

A gyér forgalomban szinte percek alatt megtették a távolságot. Tapasztalatból tudták, hogy ilyen esetekben az idő tényleg maga az élet. Csak a mesében, esetleg amerikai filmekben van ilyen:  a Szívcentrum ajtajában "ez a dolgunk" attitűddel fogadta őket a  dr. Magyari Balázs orvos, Gászné Tóth Valéria asszisztens és Papuga Ferenc műtős alkotta team. Számukra mindez természetes volt, ahogy a fáradhatatlan és készséges ápolónőknek, Fledrich Katalinnak, Kovács Gabriellának, Kovács Szilviának és Nagy Mariannak   is. A dr. Szabados Sándor intézményvezető irányítása alatt álló klinikán ez a normális. Nem csak szóban, hanem tettben is minden a betegért történik. Ez az elvárása dr. Horváth Iván osztályvezető kardiológus főorvosnak is, akinek az intecióit az említetteken kívül dr. Komócsi András betegközelben érvényesítette. Érdekelte  minden szóba jöhető kórelőzmény, minden korábban szedett gyógyszer indoka és hatása, legfőképpen pedig az, hogyan lehet az aktuális állapotból mielőbb "kihozni" a pácienst. A bennfekvés négy napja alatt lankadatlan figyelemmel egyként követték a változásokat. Hazatérés előtt dr. Aradi Dániel látta el az asszonyt a szükséges medicinákon túl életmódtanácsokkal, emberi szavakkal is, aki nem tud elég hálás lenni azért az esélyért, amelyet tőlük  kapott.  

Az elmúlt napokban sehol semmilyen relációban nem esett szó pénzről,  a társadalmi ranglétrán elfoglalt szerepről vagy annak hiányáról, netán valamiféle viszontszolgálatról vagy annak kilátásba helyezéséről. Nem, soha, sehol! És ez a szép a történetben! (De ha valaki mégis úgy gondolja, hogy a fentiek vagy saját pozitív tapasztalata alapján a dolog mellett nem tud, nem akar elmenni szó nélkül, az adójának 1%-át átutalhatja a Komlói Mentőalapítvány 18302424-102 számára.)