Elgondolkodtam a siker titkain. Az osztrákok hagyománytisztelete az első számú evidencia, a zene szeretete mellett természetesen. A következő minden bizonnyal a  szervezés és a kivitelezés    igényessége, profizmusa. Szépség, báj, ötletgazdagság  jellemzi a produkció valamennyi momentumát. Azt gondoltam, hogy az előző év, évek programjait már nem lehet felülmúlni, mégis meglepődtem azon, mennyire tévedtem. A messziről utaztatott virágok közül egyetlen szál sem konyult le, a muzsikusok nemcsak profik és elegánsak, hanem magabiztosak és mosolygósak. Láthatóan élvezik az előadást. Sokszorosan igaz ez a 85 éves francia karnagyra, aki kotta nélkül dirigál, szinte megbabonázza  társait. Ő is, más is természetesnak tartja, hogy nem holmi impresszárió ültette őt a nyakukra, hanem maguk választották ki és hívták meg erre a jeles feladatra. A  Straussok zenéjén kívül felcsendültek Offenbach és mások melódiái is. A bevágott felvételeken balett-táncosok piruetteztek a Szépművészeti Múzeum termeiben, máskor bepillanthattunk a csodálatos bécsi édességek  készítésébe. Az már csak hab a tortán, hogy a közvetítés jogát  közel száz televízió társaság  vásárolta meg, busás hasznot hajtva ezzel a házigazdáknak. Ahogy a rádióból megtudtam, a jogdíjak kisebb hányada fedezi az összes kiadást, a haszon országos méretekben  tetemes tehát. Évek óta. Ha  arra gondolunk, hogy itt van előttünk a Liszt-év, amellyel nekünk is kezdenünk kellene valamit. De vajon ragadós-e eléggé a példa?