Az elmúlt tanév egyik utolsó napján kedves vendég érkezett a komlói Kodály iskolába.  Az 5-6. osztályosok csak annyit tudtak róla, hogy Kolozsváron él és dolgozik, s most egy játékos nyelvtanórát fog nekik tartani. Kedvéért  névjegykártyájukat jól láthatóan helyezték el a padokon, hogy a megszólítás ne okozzon gondot. Nem is okozott sem ez, sem más!

A sokat publikáló dr. Málnási Ferenc a MOZAIK Kiadó anyanyelvi tankönyveihez játékos feladatokat szerkesztett. Azok alapján a nebulók szórakozva gyakorolhatják, mélyíthetik el az év során elsajátított grammatikai ismereteket. A közös tevékenység abból állt, hogy minden tanuló kézbe kapott egy négy mezőre osztott, előre kitöltött feladatlapot, amely különbözött a többekétől. A tanár úr folyamatosan kérdéseket tett föl. Aki megtalálta rájuk saját lapján a választ, az jelentkezés és némi magyarázat után egymáshoz tudta illeszteni a feladványt és a megfejtést. Miután néhány perc elteltével mindenki tisztában volt a tennivalókkal, egyre emelkedett az aktivitás. Csupán azt nehezményezték a szerepelni vágyók, hogy akkor sem vehetik el a válaszadás jogát attól, akit illet, ha hamarabb kapcsolva könnyedén rájöttek a helyes válaszra. De láthatólag így is élvezte mindenki a dolgot, amelynek a szigorú csengőszó véget vetett.

Ezúttal az éves anyag terjedelme miatt kevésnek bizonyult a 45 perc. Ha azonban kevesebbet markolva   egy-egy anyagrész lezárásakor alkalmazzuk a módszert, akkor az órába belefér az értékelés, a tapasztalatok megbeszélése és az előremutató újabb házi feladatok kijelölése. Most azonban a fő cél a módszer bemutatása és idegen környezetben való működtetése volt. (Hogy lesz-e belőle újabb taneszköz, arról még nincs döntés. Pedig  a nyelvtani kínálat mellett ott sorakoznak a kollega tarsolyában az irodalmi olvasmányok, a János vitéz, a Toldi, A Pál utcai fiúk és a többi remekmű feldolgozása is.)

Komlón nemcsak egy érdekes, a megszokott logikától eltérő nyelvtanóra résztvevői lehettünk, hanem megismerhettünk egy ízig-vérig gyermekszerető pedagógust is. Ezt az bizonyította mindenekelőtt, hogy sikerült megénekeltetnie mindkét osztályt. Ő maga először egy román népdalt mutatott be magyarul, melynek szövegét egy másikkal és egy kolozsvári képeslappal együtt ajándékba kapta mind a negyvenöt alkalmi munkatárs. Az énektagozatosok hamar bekapcsolódtak a dúdolásba, mikor felismerték a dallam azonosságát egy magyar népdaléval. Ezután Málnási tanár úr – az  első hallásra idegennek ható – finn szöveget eredeti intonálással olvasott föl. Amikor azonban ezt is énekelni kezdte, akkor előjött az ahá-élmény, mert a gyerekek egymás után örömmel fedezték föl, hogy a dallam nem más, mint az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék … kezdetű magyar népdalé. Ekkor már nem lehetett kihagyni a nyelvi és zenei rokonság kérdését, amitől valami melegség járta át az egyébként is forró nyári napon a lelkeket…