Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Egészségmegőrző program túlsúlyos gyerekeknek

A Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány még májusban nyújtott be pályázatot a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz a "Kistérségben élő túlsúlyos gyermekeknek szóló egészségmegőrző program" címmel.

 

A pályázat keretében egy biomechanikai kutatólaboratóriumot hoznak létre, ahol a kistérségekben élő, súlyfelesleggel rendelkező - és ennek számos következménye miatt hátrányos helyzetű - gyermekeket vizsgálják majd. A projekt megvalósulásához egy terhelés-élettani és biomechanikai kutatólaboratórium szükséges, ahol komplex - anyagcsere, terhelés-élettan, testalkati és izomegyensúly - vizsgálatra van lehetőség. A vizsgálatok egy részét a főiskola gyógytornász oktatói végezik, az eredmények alapján pedig egyénre szóló mozgásanyagot dolgoznak ki, konzultálva a programban részt vevő testnevelő tanárokkal.

A terhelés-élettani vizsgálatokat a Zala Megyei Kórház szakorvosai végzik és biztosítják az értékeléshez a szakorvosi hátteret. A dietetikus szakember pedig egyénre szóló diétás tanácsadást folytat a gyermekek és szüleik részére.
A pályázatban az alapítvány partnere volt a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Zalaegerszegi pzési Központja és a Zala Megyei Kórház mellett a Dél-Zala Murahíd Letenye Többcélú Társulás, valamint a
ZalA-KAR Térségi Innovációs Társulás is.
 A két kistérségi társulás biztosítja, hogy oktatási-nevelési intézményeikből a 10-14 éves túlsúlyos gyermekek részt vegyenek a vizsgálatokban. A program szerint az első vizsgálati program végigfuttatása után a kutatólabor tevékenysége kiterjeszthető a zalaegerszegi és a többi Zala megyei intézmény 10-14 éves fiataljaira. Egy következő lépésben pedig a középiskolás korosztályra, illetve  - a speciális  terhelés-élettani vizsgálat - a hivatásos sportolókra.