Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Németország újraegyesítésének 15. évfordulója vegyes érzelmekkel

 Kétnapos ünnepségsorozat kezdődött tegnap Potsdamban Németország újraegyesítésének évfordulóján: tizenöt évvel ezelőtt, 1990. október 3-án terjesztették ki a német alaptörvény hatályát a keletnémet területekre.


A központi ünnepségek színhelye ezúttal Potsdam. (Minden évben annak a tartománynak a székhelyén rendezik a német egység napjának központi ünnepségeit, amelynek a miniszterelnöke éppen betölti a német tartományok parlamenti képviseleti szervének, a Bundesratnak az elnöki tisztét.)

 Matthias Platzeck brandenburgi kormányfő a népünnepély megnyitóján egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a kelet-európai szabadságmozgalmak nélkül Németország ma nem ünnepelhetné az újraegyesítés évfordulóját.
Platzeck úgy fogalmazott, hogy nem minden remény teljesült 1990 óta, de Németország keleti részében szemmel láthatóak a felzárkózás eredményei. Évente még mindig a bruttó hazai termék mintegy négy százalékát „költik” a volt NDK területére. Ennek ellenére maradtak különbségek Kelet- és Nyugat-Németország között. A keleti területeken - Kelet-Berlint nem számítva - 2004 végén másfél millióan kevesebben éltek 1989 végéhez képest. A kézhez kapott jövedelem átlagban a nyugatnémet szintnek a 83 százalékát teszi ki. A javulás főleg az infrastruktúrában és a városok szanálásában szembetűnő. Cégek a viszonylag magas munkaerő-költségek miatt csak vonakodva ruháznak be a keleti területeken, bár Drezda és Lipcse környékén csúcstechnológiát képviselő ágazatok is megtelepedtek.