Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Működési kölcsönnel Zalaegerszeg ?

 Zalaegerszeg városvezetésének sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a városnak ismét működési kölcsön felvételére lehet majd szüksége. Erre  utoljára tíz éve volt példa. A csütörtökön elfogadott 2006-os költségvetés alpján, 282 milliós kölcsönnel lehet majd kalkulálni. Egyelőre úgy tűnik, hogy Zalaegerszeg városa, mintegy félmilliárd forinttal kevesebb állami támogatásban részesül jövőre. Az elvonás érdekessége, hogy a jól működő önkormányzatokat fogja büntetni,mert minél nagyobb lesz egy település adózási képessége, annál több pénzről kell majd lemondania. A csütörtökön elfogadott tervezetben főösszegként 13 milliárd 668 millió 926 ezer forint szerepel, az idei 15,7 milliárdos előirányzattal szemben.


Várhatóan 11 millió forintot különítenek el az Egerszeg-kártya értékesítésére és a kedvezményt nyújtó intézmények bevételkiesésének pótlására. Részben bővítik a kártya felhasználásának lehetőségét, részben pedig növeli két, már meglévő kedvezmény mértékét.


A kártya tulajdonosai januártól 10 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak helyi járatú autóbuszokra érvényes általános havi, illetve általános kombinált bérletet, és szintén 10 százalékkal kell kevesebb pénzt fizetniük a családi, továbbá az alkalmi jegyért, ha a jégcsarnokba látogatnak. Mindemellett 10-ről 20 százalékra nő a városi strandfürdőben, illetve a bábszínházban nyújtott kedvezmény mértéke, és lényegében Egerszeg-kártya tulajdonosoknak számítanak majd azok a határon túl élő, magukat magyar nemzetiségűnek valló személyek is, akiket jelképesen polgáraivá fogadott vagy fogad a város. A kedvezmények igénybevételéhez esetükben elegendő lesz a tiszteletbeli polgári címről szóló kártyát felmutatni.