Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Kirabolták Markó Béla lányát


Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, akit Markó Béla(  Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke)  lányának kedd esti elrablásával gyanúsítanak.  Tegnap estig a román  rendőrségnek a második tettest is sikerült elkapnia.


Markó BélaA letartóztatott férfi beismerte tettét, vallomásában kijelentette: azért támadták meg Markó lányát, mert látszat alapján úgy ítélték meg, hogy gazdag.  Markó Esztert kedd este bukaresti tömbháza előtt két személy figyelte. Az elkövetők az áldozatot a lakásáról való távozásakor személygépkocsijával együtt elrabolták. Az előzetes vizsgálatok nem utalnak arra, hogy a tettesek tudták volna, áldozatuk pontosan kicsoda. Romániában eddig ez az első olyan súlyos erőszakos cselekedet, amelyet magas állami tisztségviselő közeli rokona ellen követtek el. Az államfő, a törvényhozás két házelnöke, valamint a miniszterelnök után Markó Béla Románia ötödik közjogi méltósága. 

 

A 27 éves Markó Eszter a román főváros hatodik kerületi rendőrőrsén tett panaszt kedden, hogy aznap este 11 órakor két ismeretlen tettes megfenyegette, és ellopta az autóját. Az éjszaka folyamán a rendőrség megtalálta az elhagyott autót, amit visszajuttatott tulajdonosának. Bírósági források szerint Markó Esztert a rablók meg is erőszakolták, ennek ellenére a bántalmazott a rendőrségen csak rablás vádjával tett panaszt. A tettesek így legtöbb 15 év börtönbüntetéssel sújthatók.

 

 Törvényszéki orvosi források is megerősítették, hogy az áldozat szerdán a bukaresti Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézetben járt. Itt azt állította, hogy megerőszakolták, és orvostani látleletet kért. Markó Béla nem kívánt nyilatkozni az ügy kapcsán.