Belépési ponthoz
Fejrész ki
 
Híreink
Híreink Kapcsolatok Impresszum
Zalaegerszeg jövő évi költségvetéséről

Dr. Gyimesi Endre 

Mintegy 13,6 milliárd forintos főösszeg szerepel a zalai megyeszékhely 2006. évi költségvetési koncepciójában, amely 282 milliós működési hitel felvételét irányozza elő. Zalaegerszeg polgármestere Dr. Gyimesi Endre  szerint, a költségvetés előkészítése során, a városvezetést könnyen érheti az óvatos tervezés vádja, de mindig annak a híve volt, hogy csak a biztosan vállalható feladatokat szabad szerepeltetni a gazdálkodás kereteit meghatározó rendeletben. Módosításra pedig bármikor lehetőség van, ha év közben bővül a mozgástér.

 

Így volt ez idén is, hiszen eredetileg 15,7 milliárdos főösszeggel vágtak neki 2005-nek, de az önkormányzat saját munkájának, illetve az állami támogatásból származó többletnek köszönhetően közel 20 milliárdra „áll be“ a büdzsé. Az eredetileg tervezett 101 milliárd forintnál ugyan valamivel kevesebbet, 80-90 milliárd forintot vonnak el jövőre az önkormányzatoktól, ám ez elsősorban a szociális szférát, a kultúrát, az oktatást és a sportot érinti majd. A 101 milliárdos elvonás mintegy 500 milliós bevételkiesést okozott volna a városnak, de így is 300-350 millió forinttal kevesebb állami forrással számol Zalaegerszeg önkormányzati vezetése. Az elfogadott 13 milliárd 668 millió forintos főösszegű költségvetési változat a kiadások 3 százalékos csökkentését, továbbá - egy évtizednyi szünet után - 282 millió forintnyi működési hitel felvé- telét irányozza elő. A 3 százalékos kiadáscsökkentést egyelőre a fűnyíróelv alapján képzeli el a városvezetés.

 

A takarékoskodás a teljes önkormányzati szférát érinti majd, de a polgármester szeretné, ha a városüzemeltetés, a városrekonstrukció ezt nem sínylené meg. Dr. Gyimesi Endre szerint folytatni kell a belterületi utak és az intézmények felújítását, az idősek ellátásának bővítését, de szintén kiemelt feladat a panelház-rekonstrukció támogatása is.